Komjáthi Imre


Tisztségek

társelnök - Országos Elnökség
országgyűlési képviselő - Frakció
Törvényalkotási bizottság alelnöke

Életrajz

1968. március 9-én születtem Sajószentpéteren egy 9 gyermekes család
legidősebb gyermekeként.

Nős vagyok, hat gyermekünk van.

Általános iskolai tanulmányaimat Sajószentpéteren végeztem.
1985-ben karosszérialakatos-hegesztő szakmát szereztem a kazincbarcikai 105. számú Lékai János Szakmunkásképző Intézetben.
1985. július 5-én kezdtem el dolgozni a BorsodChem Zrt elődjénél a Borsodi Vegyi Kombinátnál, lakatos szakmunkásként.
1999-ben érettségiztem Kazincbarcikán a Surányi Endre Szakképző Iskolában.
A BorsodChem Zrt-nél 2018 júniusáig irányítástechnikai rendszerkezelőként dolgoztam folyamatos műszakban.
Jelenleg a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Karának első éves hallgatója vagyok személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatás szakon.

2010-ben megválasztottak az MSZP Edelény és Térsége Helyi Szervezet elnökének, majd 2012-ben és 2014-ben újraválasztottak.
2012-ben ez első Éhségmenet egyik főszervezője voltam.
2012-ben alapítója voltam, elnöke lettem a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesületnek

2013-ban alapítója voltam, társelnöke lettem a Közmunkás Szakszervezetnek
2013-ban a második Éhségmenet egyik főszervezője voltam.
2013 – 2018. között a Közmunkás Szakszervezet társelnöke
2014-ben Radnóti Miklós Antirasszista díjjal tüntetett ki a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége.
2014 - 2016 között tagja voltam az MSZP Országos Elnökségének.
2018. június 17-én az MSZP alelnökévé választottak.
2020. szeptember 19-én az MSZP elnökhelyettesévé választottak.
2022. április 3-ai országgyűlési választáson országgyűlési képviselői mandátumot kaptam.
2022. május 2-tól az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának alelnöke
vagyok.

Komjáthi Imre

Kapcsolat

Cím 1114 Budapest, Villányi út 11-13.
E-mail cím imre.komjathi@mszp.hu
Facebook Facebook

 


Kapcsolódó cikkek, videók

A kormánynak nem fölösleges beruházásokra, hanem az emberekre kellene költenie

A kormánynak nem fölösleges beruházásokra, hanem az emberekre kellene költenie
Az MSZP politikusai nem kampányszerűen, hanem folyamatosan járják az országot, hiszen csak így lehet megismerni a helyiek problémáit. Komjáthi Imre, az MSZP országgyűlési képviselője, társelnöke az ATV Start című műsorában elmondta, ideje lenne, hogy a kormány a nehéz helyzetbe kerülteknek segítsen, emeljen nyugdíjat, valamint állítsa helyre a korábbi munkabiztonságot.
2023-08-03 11:48 mszp.hu

Komjáthi Imre: A kormány álljon végre a magyar dolgozók pártjára

Komjáthi Imre: A kormány álljon végre a magyar dolgozók pártjára
Meg kell állapodni abban, hogy nem emelkedik tovább a nyugdíjkorhatár, lefelé viszont rugalmasnak kell lennie a nyugdíjba vonulás lehetőségének. A tanárok, és az orvosok esetében viszont ösztönözni kell a nyugdíj melletti munkavégzést – ezekről az MSZP-s javaslatokról beszélt Komjáthi Imre, a párt társelnöke, országgyűlési képviselője a hétfői Egyenes Beszédben. Komjáthi Imre szerint 2010 óta folyamatosan azt látjuk, hogy miközben azt állítja a kormány, hogy mennyire fontosak nekik a munkavállalók, addig rendre olyan intézkedéseket hoztak, ami nem jó a dolgozó embereknek.
2023-08-01 11:57 mszp.hu

Az Orbán-kormány életfogytiglani munkára ítélte a dolgozókat

Az Orbán-kormány életfogytiglani munkára ítélte a dolgozókat
„A Magyar Szocialista Párt támogatja Svédország NATO-csatlakozását” – kezdte hétfői napirend előtti felszólalását Komjáthi Imre, országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke a rendkívüli parlamenti ülésen. Emlékeztetett, az MSZP számára ez természetes, hiszen Horn Gyula volt az, aki „átvágta a vasfüggönyt” és ő mondta ki, hogy a nyugati szövetségi rendszeren belül van a nemzet helye.
2023-07-31 14:27 mszp.hu

A kormány megmérgezte gyűlölettel az országot

A kormány megmérgezte gyűlölettel az országot
„Teleplakátozták az országot, hogy ha idejössz, akkor tiszteletben kell tartanod a kultúránkat, nem veheted el a munkánkat, most pedig idegen vallású, idegen kultúrájú emberek idejönnek és értetlenül állnak a helyiek előtte” – mondta Komjáthi Imre országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfőn este.
2023-07-25 12:44 mszp.hu

Az MSZP garanciákat akar a magyar dolgozóknak

Az MSZP garanciákat akar a magyar dolgozóknak
„Nem az íróasztal mögül kell dönteni, hanem a terepre ki kell menni és beszélgetni kell az emberekkel, a gyári munkásokkal, a pedagógusokkal – mindenkivel is, így kell kialakítania egy politikai pártnak, egy politikusnak az álláspontját. Az MSZP ezt csinálja évek óta” – mondta Komjáthi Imre országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke az ATV Start című műsorában szerdán.
2023-07-12 13:39 mszp.hu

Legalább háromszorosára kell növelni a magyar dolgozókat védő infrastruktúrát

Legalább háromszorosára kell növelni a magyar dolgozókat védő infrastruktúrát
„Mi, szocialisták egy másik Magyarországot szeretnénk építeni. Nekem, az én gyári múltammal elhiszik, hogy nem ellensége, hanem szorgalmazója vagyok a sikeres, versenyképes, fejlett magyar iparnak. De ez a dolgozóval kezdődik, akit megbecsülünk, megfizetünk, megvédünk” – mondta Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke pénteki sajtótájékoztatóján.
2023-06-30 12:03 mszp.hu

Elfogadhatatlan, hogy a kormány megszünteti a CSOK-ot az ötezer főnél nagyobb településeken

Elfogadhatatlan, hogy a kormány megszünteti a CSOK-ot az ötezer főnél nagyobb településeken
„Egy CSOK és más semmi? Avagy miért szüntetik meg a nem falvakban élők otthonteremtési támogatását?” – címmel Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszternek, hogy kiderüljön, a kormány miként alakítja át, illetve szünteti meg a családtámogatási rendszer egyes elemeit.
2023-06-28 14:01 mszp.hu

Az Orbán-kormány hibája, hogy nincs elég munkaerő Magyarországon

Az Orbán-kormány hibája, hogy nincs elég munkaerő Magyarországon
A kormány elhibázott foglalkoztatáspolitikája miatt nincs elég munkaerő, ezért akarnak külföldi munkavállalókat idehozni – így reagált Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke arra a hírre, hogy a kormány 10 ezer Fülöp-szigeteki vendégmunkást hívna az országba. Az ATV Start pénteki adásában szóba került a berlini konferencia, ahova az MSZP politikusai, hazai szakszervezeti vezetőkkel együtt mentek, és Szijjártó Péter 5,5 milliós vacsorája is.
2023-06-23 16:52 mszp.hu

Komjáthi Imre Orbán Viktorhoz fordul, hogy megtudja miért került milliókba Szijjártóék vacsorája

Komjáthi Imre Orbán Viktorhoz fordul, hogy megtudja miért került milliókba Szijjártóék vacsorája
„Néhány héttel ezelőtt Iványi Gábor lelkész úrnak – akit mindenki a szegények gyámolítójaként, a rászoruló emberek segítőjeként ismer – vittem 100 kiló kenyeret, 2000 szelet kenyeret, egy mázsa kenyeret” – mondta Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke péntek reggeli sajtótájékoztatóján.
2023-06-23 11:45 mszp.hu

Az MSZP és a szakszervezetek a magyar munkavállalók érdekében tárgyaltak Berlinben

Az MSZP és a szakszervezetek a magyar munkavállalók érdekében tárgyaltak Berlinben
Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre, az MSZP két társelnöke, valamint Harangozó Gábor alelnök Andor László volt foglalkoztatási és szociális biztos, az MSZP országos elnökségének tagja mellett Dr. Kispál Viktor, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke, Kovács László, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének alelnöke és Spieglné dr. Balogh Lívia, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke hétfőn Berlinbe utaztak.
2023-06-22 10:54 mszp.hu
«...234567...»