Komjáthi Imre


Tisztségek

társelnök - Országos Elnökség
országgyűlési képviselő - Frakció
Törvényalkotási bizottság alelnöke

Életrajz

1968. március 9-én születtem Sajószentpéteren egy 9 gyermekes család
legidősebb gyermekeként.

Nős vagyok, hat gyermekünk van.

Általános iskolai tanulmányaimat Sajószentpéteren végeztem.
1985-ben karosszérialakatos-hegesztő szakmát szereztem a kazincbarcikai 105. számú Lékai János Szakmunkásképző Intézetben.
1985. július 5-én kezdtem el dolgozni a BorsodChem Zrt elődjénél a Borsodi Vegyi Kombinátnál, lakatos szakmunkásként.
1999-ben érettségiztem Kazincbarcikán a Surányi Endre Szakképző Iskolában.
A BorsodChem Zrt-nél 2018 júniusáig irányítástechnikai rendszerkezelőként dolgoztam folyamatos műszakban.
Jelenleg a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Karának első éves hallgatója vagyok személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatás szakon.

2010-ben megválasztottak az MSZP Edelény és Térsége Helyi Szervezet elnökének, majd 2012-ben és 2014-ben újraválasztottak.
2012-ben ez első Éhségmenet egyik főszervezője voltam.
2012-ben alapítója voltam, elnöke lettem a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesületnek

2013-ban alapítója voltam, társelnöke lettem a Közmunkás Szakszervezetnek
2013-ban a második Éhségmenet egyik főszervezője voltam.
2013 – 2018. között a Közmunkás Szakszervezet társelnöke
2014-ben Radnóti Miklós Antirasszista díjjal tüntetett ki a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége.
2014 - 2016 között tagja voltam az MSZP Országos Elnökségének.
2018. június 17-én az MSZP alelnökévé választottak.
2020. szeptember 19-én az MSZP elnökhelyettesévé választottak.
2022. április 3-ai országgyűlési választáson országgyűlési képviselői mandátumot kaptam.
2022. május 2-tól az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának alelnöke
vagyok.

Komjáthi Imre

Kapcsolat

Cím 1114 Budapest, Villányi út 11-13.
E-mail cím imre.komjathi@mszp.hu
Facebook Facebook

 


Kapcsolódó cikkek, videók

A kamatadót megszavazó Fidesz megint nem magán kezdte a spórolást

A kamatadót megszavazó Fidesz megint nem magán kezdte a spórolást
Az eddigi 15 százalékos SZJA-hoz, a jövőben hozzácsapódó 13 százalékos szocho megint nem a fideszes képviselőket és a holdudvarukat sújtja majd, hanem az átlagembereket. Megint nem magán kezdte a spórolást a kormány – erről beszélt pénteki napirend előtti felszólalásában Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke, aki végzett némi kutatást a miniszterek vagyonnyilatkozatában, és ebből jól láthatóvá vált, hogy a fideszes politikusok nem banki betétben tartják milliós fizetésükből összekuporgatott vagyonukat, így őket nem érinti akkora mértékben a kormány legújabb sarca. Szijjártó Péter, külügyminiszter például 9 évnyi miniszterség után sem tudta még visszafizetni a szüleitől felvett kölcsönt.
2023-06-16 11:27 mszp.hu

Könnyebben kirúgható a magyar munkavállaló, mint a vendégmunkás

Könnyebben kirúgható a magyar munkavállaló, mint a vendégmunkás
„Nem látjuk a garanciákat, amik megvédenék a munkavállalókat” – mondta Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke, országgyűlési képviselő az ATV kedd reggeli műsorában.
2023-06-13 14:02 mszp.hu

Dőzsölés helyett adományozás

Dőzsölés helyett adományozás
Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter 49 üzletember társaságában 5,5 millió forintért étkezett és 7 millió forintért internetezett egy tavalyi repülőútján Kairóba menet. Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke, országgyűlési képviselő 102 ezer forint értékben, 100 kg kenyeret adományozott Iványi Gábor Oltalom Karitatív Egyesületének, hiszen személyenként ennyiért étkeztek a repülőúton az üzletemberek. A szocialista politikus továbbá megkérdezte a honvédelmi minisztertől, milyen információi vannak a repülőútról, mi került ennyi pénzbe.
2023-06-05 09:32 mszp.hu

Az olcsó munkaerő nem feltétlen jelenti azt, hogy valaki keveset keres

Az olcsó munkaerő nem feltétlen jelenti azt, hogy valaki keveset keres
A kormánynak meg kell érteni, nem muszáj droidokat gyártani a dolgozók személyében, a munkavállalókat pedig nem szabad teljes mértékben kiszolgáltatni a munkáltatóknak. Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke, országgyűlési képviselő a kedd esti Egyenes Beszédben elmondta, a munkavállalók helyzetén bőven lenne mit javítani.
2023-05-31 10:44 mszp.hu

Komjáthi Imre: Ismerjék be, hogy az unortodox gazdaságpolitika megbukott

Komjáthi Imre: Ismerjék be, hogy az unortodox gazdaságpolitika megbukott
„Fektessenek a tudásba, az összeszerelés felől tereljék a kutatás és fejlesztés felé a magyar gazdaságot, számolják fel a piacot agyonnyomó korrupciót, és válogassák meg, kivel kötnek stratégiai megállapodást. Kössenek stratégiai szerződést a magyar munkavállalókkal, a magyar szakszervezetekkel!” – mondta Komjáthi Imre országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke kedd esti vezérszónoki felszólalásában a magyar munkavállalók bérrendezéséről tartott parlamenti vitanapon.
2023-05-30 21:43 mszp.hu

Stratégiára van szükség, hogy a szakemberek Magyarországon maradjanak

Stratégiára van szükség, hogy a szakemberek Magyarországon maradjanak
A kormány az utóbbi 13 évben leépítette a hazai szakképzési rendszert, valamint a külföldi tőke igényeit előrébb helyezik a magyar munkásokénál. Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke, országgyűlési képviselő a keddi parlamenti ülésen napirend előtti felszólalásában elmondta, olyan szakképzésre van szükség Magyarországon, ahol a diákok érdeke az elsődleges.
2023-05-30 13:38 mszp.hu

A hazai inflációért Orbán Viktor és a kormánya a felelős

A hazai inflációért Orbán Viktor és a kormánya a felelős
Egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a magyar emberek, ezt mutatja az is, hogy egyre növekszik a létminimum alatt élők száma. Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke, országgyűlési képviselő a kedd esti Egyenes Beszédben elmondta, a Mentőcsomag a háztartásoknak javaslatcsomag a legrászorultabbaknak szeretne segíteni.
2023-05-24 11:14 mszp.hu

Komjáthi Imre: A megélhetés költségei az egekben vannak

Komjáthi Imre: A megélhetés költségei az egekben vannak
Kilencedik hónapja 20% felett van az átlagos infláció, de az élelmiszereknél ez bőven annak duplája, sokszorosa. Ezt látjuk, érzékeljük mindennap a boltokban. Az egyre nehezebb megélhetésről és a Mentőcsomag a háztartásoknak programról is beszélt Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke, országgyűlési képviselő interpellációjában a parlament hétfői ülésnapján.
2023-05-22 15:29 mszp.hu

Komjáthi Imre: Az MSZP a hétköznapok és a hétköznapi emberek pártja

Komjáthi Imre: Az MSZP a hétköznapok és a hétköznapi emberek pártja
Az egyre növekvő szegénység ellen és az egyre romló életkörülmények javítására dolgozta ki az MSZP a Mentőcsomag a háztartásoknak programját, mely azonnali segítséget nyújtana a legnehezebb helyzetbe kerülteknek. Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke a péntek reggeli ATV Start című műsorban elmondta, még többet kell dolgozni azért, hogy az emberek alternatívát lássanak az MSZP-ben is.
2023-05-19 12:50 mszp.hu

Dr. Tóth Bertalan: Ha akkumulátorgyár, akkor helyi népszavazást!

Dr. Tóth Bertalan: Ha akkumulátorgyár, akkor helyi népszavazást!
A legutóbbi hírek szerint Győrszentivánba is akkumulátorgyárat szeretnének építeni, ezt azonban a helyiek mindenképpen meg akarják akadályozni, ezt mutatja az is, hogy a helyiek 5 nap alatt 6 ezer aláírást gyűjtöttek a környezetre és az egészségre is káros akkumulátorgyár ellen. Az MSZP mindent megtesz az akkumulátorgyárak káros hatásainak visszaszorításáért, ezért nyújtott be a párt országgyűlési frakciója határozati javaslatot a gyárak létesítésének feltételeiről.
2023-05-15 12:06 mszp.hu
«...345678...»