Kovács Tibor

Életrajz

1952-ben születtem Sőrekúton. Feleségem Dr. Szinku Tímea háziorvos – az általános orvostan és üzemorvostan szakorvosa – 1982 óta dolgozik Tiszaújvárosban különböző területeken. Két leányunk Tímea 2009-ben végzett közgazdász, Lilla 3. éves fogorvostan hallgató.

1971-ben a kazincbarcikai Irinyi János Vegyipari Technikumban érettségiztem. 1971-től Romániában, a ploiesti Olaj- és Gázipari Egyetem hallgatója voltam, 1977-ben szereztem olajmérnöki (vegyészmérnöki) diplomát. 1986-ban posztgraduális képzés keretében a BME Vegyészmérnöki Karának gazdasági mérnöki szakán végeztem (absz.). Szakmai pályafutásomat a MOL Rt. Tiszai Finomítójában kezdtem 1977-ben, és ott is dolgoztam különböző beosztásokban, amíg 1994-ben országgyűlési képviselővé nem választottak.

1979-ben sorkatonaként tagja lettem az MSZMP-nek. 1989 októberében az alapító kongresszuson átléptem az MSZP-be. Ettől kezdve a tiszaújvárosi szervezet elnökségi tagja, 1992-től alelnöke, 2000-től elnöke, egyben megyei elnökségi tagja vagyok.

Politikusi pályámat az első szabad önkormányzati választásokat követően, külső bizottsági tagként, majd 1992-től az önkormányzat képviselőjeként folytattam. Ezt követően 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban ismételten önkormányzati képviselővé választottak mindannyiszor egyéni választási körzetben. 1994-ben az országgyűlési képviselő választáson az MSZP jelöltjeként lettem Borsod megye 12. sz. választókerületének ( Tiszaújváros) országgyűlési képviselője. 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban ismételten újraválasztottak a térség képviselőjévé.

Az elmúl közel tizenhat évben számos parlamenti bizottságban és albizottságban dolgoztam, 2004 óta az MSZP frakció frakcióvezető helyettese és a Költségvetési Bizottság tagja vagyok. A nemzetközi kapcsolatok fejlesztésében a magyar-román parlamenti tagozat elnökének választottak immár harmadik alkalommal.

Parlamenti munkámban a legfontosabb cél mindig az itt élő emberek és a térség problémainak képviselete és azok megoldásának elősegítése volt.

Kovács Tibor

Kapcsolat

Cím 3580 Tiszaújváros, Bartók Béla út 5.
Telefonszám 49/ 542-061

 


Kapcsolódó cikkek, videók

Gazdagságpolitika

Gazdagságpolitika

Egyre nagyobb a szegénység. Egyre kisebb pénzből kénytelenek egyre nagyobb áron megélni az emberek. Ennek katasztrofális jelei mutatkoznak az ország szegényebb régióiban például Észak-Magyarországon.  
 

2012-10-27 10:41

A fiatalok akkor jönnek haza, ha kormányváltás lesz - országgyűlés

A fiatalok akkor jönnek haza, ha kormányváltás lesz - országgyűlés

 

IMF-hirdetések, elvándorlás, lisztérzékenyek, kórházi dolgozók bére, költségvetés, földbérletek, orvosok hatósági engedélye, volánbusz-bizottság. Ülésezett a parlament.

2012-10-16 08:43
«12»