Kunhalmi Ágnes


Tisztségek

Országgyűlési képviselő - Frakció
társelnök - Országos Elnökség
Kulturális bizottság alelnöke
Törvényalkotási bizottság tagja

Életrajz

Kunhalmi Ágnes 1982. október 31-én született Kiskunmajsán. Az általános iskolát követően a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségizett. Egyetemi diplomáit a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar kommunikáció szakán és az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar politológia szakán szerezte.

2003-2004 között a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, majd 2006-ig a Miniszterelnöki Kabinetiroda Társadalompolitikai Főosztályának munkatársa. 2006 és 2010 között II. kerületi önkormányzati képviselő, 2010-2014 között a Fővárosi Önkormányzat Oktatási Bizottságának külső tagja.

2014-ben az MSZP és szövetségesei országos pártlistáján országgyűlési mandátumot nyert. 2018-ban és 2022-ben a XVIII. kerület (Budapest 15. sz. választókerület) egyéni országgyűlési képviselőjévé választották a kerület polgárai. 2014-től, folyamatosan az Országgyűlés oktatáspolitikai kérdésekért is felelős Kulturális Bizottságának alelnöke. Számára a legfontosabb politikai terület az oktatási rendszer, az óvodai neveléstől az egyetemi képzéssel bezárólag. Ez az a struktúra, amely évtizedekre meghatározza egy társadalom életminőségét, amelyen keresztül a leghatékonyabb lehet a társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem.

2010-2014 között az MSZP Országos Elnökségének tagja. 2014-2018 között az MSZP budapesti elnöke, 2018-ban pedig az MSZP Választmányának elnökévé választották. 2020. szeptember 19-től az MSZP társelnöke.

Kunhalmi Ágnes

Kapcsolat

Cím 1114 Budapest, Villányi út 11-13.
Telefonszám 1/211-3395
E-mail cím agnes.kunhalmi@mszp.hu
Facebook Facebook


Fogadóóra

Fogadóóra minden hónap utolsó csütörtök, 17-19 óra között.

Bejelentkezés minden hétköznap 14-18 óra között a 205-3045 telefonszámon.

A fogadóóra helyszíne MSZP Iroda, XVIII. kerület, Üllői út 337, (bejárat Endrődi Sándor utca felől.)
 


Kapcsolódó cikkek, videók

Ombudsmani vizsgálatot a szolnoki szülészet ügyében!

Ombudsmani vizsgálatot a szolnoki szülészet ügyében!
Ombudsmani és miniszteri vizsgálatot sürgetett a szülészeti ellátás ügyében Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a szolnoki megyei kórházban kialakult helyzet miatt.
2022-06-14 22:49 mszp.hu

Minden megyei kórházban biztosítani kell a megfelelő színvonalú ellátást

Minden megyei kórházban biztosítani kell a megfelelő színvonalú ellátást
Minden megyei kórházban biztosítani kell a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátást a válság ellenére is - mondta az MSZP társelnöke szombati online sajtótájékoztatóján.
2022-06-11 15:23 mszp.hu

Nyílt levél Novák Katalinhoz, Magyarország Köztársasági Elnökéhez!

Nyílt levél Novák Katalinhoz, Magyarország Köztársasági Elnökéhez!
Tisztelt Köztársasági Elnök asszony!
2022-06-10 15:56 mszp.hu

Az MSZP ismét az uniós ügyészséghez történő csatlakozást javasolja a parlamentnek

Az MSZP ismét az uniós ügyészséghez történő csatlakozást javasolja a parlamentnek
Az MSZP Magyarország európai uniós ügyészséghez történő csatlakozásáról nyújt be ismét országgyűlési határozati javaslatot a parlamentnek - közölte az ellenzéki párt társelnöke, országgyűlési képviselője pénteken.
2022-06-10 15:54 mszp.hu

Hála helyett pénztelenség és jogfosztás

Hála helyett pénztelenség és jogfosztás
Ma van pedagógusnap, a nap, amelyen hagyományosan a tanárokat ünnepeljük, ünnepelnénk.
2022-06-05 07:19 mszp.hu

Az ellenzéknek nincs más út, mint együtt építkezni

Az ellenzéknek nincs más út, mint együtt építkezni
A jelenlegi politikai rendszerben és a hatályos választójogi törvény mellett az ellenzék számára „nincs más út, mint együtt építkezni” – jelentette ki Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a Spirit FM rádió műsorában pénteken, hozzátéve: pártjában erre megvan a politikai akarat.
2022-06-03 19:23 mszp.hu

Létbiztonsági csomaggal védené az MSZP az embereket a válságban

Létbiztonsági csomaggal védené az MSZP az embereket a válságban
Az emberek védelmére létbiztonsági csomagot javasol az MSZP, melynek része lehet a havi 20 ezer forintos élelmiszer-kupon, az „örök rezsicsökkentés” és a hatósági árak körének kiszélesítése – mondta a párt társelnöke, Kunhalmi Ágnes az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtökön.
2022-06-03 15:10 mszp.hu

A sztrájk alapjog!

A sztrájk alapjog!
Az MSZP Országgyűlési Képviselőcsoportja kezdeményezi, hogy a demokrata ellenzéki pártok parlamenti képviselői alkotmánybírósági beadványban indítványozzák a tanárok sztrájkjogának ellehetetlenítését tartalmazó szabályozás megsemmisítését.
2022-05-27 15:15 mszp.hu

Növelni kell a magyar családok válságállóságát!

Növelni kell a magyar családok válságállóságát!
A kormány nem tud mit kezdeni az egészségüggyel és az oktatással, pedig épp itt lehetne növelni a magyar családok válságállóságát – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a Spirit FM rádió műsorában szerdán.
2022-05-25 15:10 mszp.hu

Magyarország helye Európában, az Európai Unióban van!

Magyarország helye Európában, az Európai Unióban van!
Minden évben május 9-én ünnepeljük az Európa-napot, ugyanis ez a nap az 1950-es Schuman-nyilatkozat évfordulója, mely az Európai Unió kialakulásához vezető út kezdete.
2022-05-09 18:04 mszp.hu
«123456...»