Lukács Zoltán


Tisztségek

Életrajz

1969. április 24-én született Budapesten. 1971 óta Tatabányán él. Párjával, Mónikával két gyermek szülei. A tatabányai Mező Imre Általános Iskola elvégzése után szakmunkás bizonyítványt szerez a Tatabányai Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben. Érettségi Bizonyítványt munka mellett a Mikes Kelemen Középiskolában szerez. Diplomáját a Szegedi Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi Főiskolai Karán, kommunikáció szakon szerezte. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetemen jogot hallgat. Az MSZP-nek 1993 óta tagja. Korábban a Baloldali Ifjúsági Társulás Komárom-Esztergom megyei elnöke, az országos elnökség tagja volt. 2003 óta az MSZP Tatabánya Városi szervezetének, 2004 óta a Komárom-Esztergom megyei Területi Szövetségének elnöke. Két ciklusban (1998–2006) tagja volt a Komárom-Esztergom megyei Közgyűlésnek, ahol Gyermek, Ifjúsági és Civil Szervezetek Tanácsnokaként is dolgozott. A 2006 évi országgyűlési választásokon Komárom-Esztergom megyei területi listán szerzett mandátumot. 2006. május 30-tól a Kulturális és Sajtóbizottság, valamint a Média Albizottság tagja.

2006-tól tagja volt a Tatabánya Megyei Jogú város Közgyűlésének, ahol az MSZP képviselőcsoportjának vezetője és a Gazdasági Bizottság tagja volt. Nevéhez fűződött számos jelentős kezdeményezés, előterjesztés. Ilyen például a Tatabányai Idősügyi Tanács létrehozása, a bányász hagyományok ápolásáról szóló döntések, a városi sportlétesítmények felújítása, a Megbecsülés Napjának bevezetése vagy a Tatabányai Erőmű Kft. városi tulajdonba vétele is.

2006-2010 között a Miniszterelnöki Hivatal delegáltjaként tagja volt a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsnak

2006-tól a Tatabányai Kézilabda Kft. felügyelő bizottságának elnöke, egyben a kézilabda klub elnökségének tagja.

2008-ban az Európai Szocialista Helyi és Regionális Képviselők Szövetsége (USLRRE) irányító testületének tagjává választották.

2010-ben a Komárom-Esztergom Megyei területi listáról szerez országgyűlési mandátumot. A ciklus kezdetétől a Parlament Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottságának tagjaként dolgozott.

2014-ben országos listáról szerez országgyűlési képviselői mandátumot.

Lukács Zoltán

Kapcsolat

Cím 2801 Tatabánya Pf. 146.
Telefonszám 34/311-515
E-mail cím lukacs.zoltan@mszp.hu
Facebook Facebook

 


Kapcsolódó cikkek, videók

Fekete kedd - A magyar demokrácia ellen követtek el bűntényt

Fekete kedd - A magyar demokrácia ellen követtek el bűntényt
Botka László az MSZP választmányának elnöke szerint a magyar demokrácia egésze ellen elkövetett bűntény az, ami február 23-án a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előtt történt.
2016-03-19 15:26 mszp.huMTI

Fekete kedd - A magyar demokrácia ellen követtek el bűntényt

Fekete kedd - A magyar demokrácia ellen követtek el bűntényt
Botka László az MSZP választmányának elnöke szerint a magyar demokrácia egésze ellen elkövetett bűntény az, ami február 23-án a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előtt történt.
2016-03-19 15:13 mszp.hu

Orbántól meg kell védeni Magyarországot és Európát is!

Orbántól meg kell védeni Magyarországot és Európát is!
Putyin előretolt trolljának nevezte Orbán Viktort Kunhalmi Ágnes a Nemzeti Választási Iroda előtt rendezett tüntetésen.
2016-03-15 17:00 mszp.hu

A Kúrián múlik a népszavazás ügye

A Kúrián múlik a népszavazás ügye
Két beadvánnyal fordultunk a Nemzeti Választási Irodán (NVI) keresztül a Kúriához: kérjük, hogy semmisítse meg a Nemzeti Választási Bizottság döntését, és utasítsa vissza Erdősi Lászlóné népszavazási indítványát, másrészt azt indítványozzuk, hogy Nyakó István beadványáról lehessen megkezdeni az aláírásgyűjtést.
2016-03-11 13:31 mszp.hu

Kubatov Gábor magyarázkodása hazug és szánalmas

Kubatov Gábor magyarázkodása hazug és szánalmas
Kubatov Gábor erőtlen hazudozásával csak még mélyebb morális válságba taszítja a Fideszt. Kubatov mentegetőzése azért is rendkívül szánalmas, mert ma már mindenki látja és érti, mi is történt a Nemzeti Választási Irodánál. Az emberek tisztában vannak azzal, hogy az NVI-nél megjelent kigyúrt verőlegények a Fidesz érdekei szerint cselekedtek.
2016-03-10 12:38 mszp.hu

Színház volt a választási bizottság ülése

Színház volt a választási bizottság ülése
Bohózatnak nevezte a Nemzeti Választási Bizottság ülését Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke, miután a testület hitelesítette Erdösi Lászlónénak a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezését, hiába szavazott a határozat ellen Patyi Anrás, az NVB elnöke, Bodolai László, az LMP delegáltja, Litresits András, az MSZP delegáltja, valamint Borbély Andrea, a Jobbik delegáltja.
2016-02-29 20:28 mszp.hu

Áder János határolódjon el a demokrácia fekete keddjén történtektől!

Áder János határolódjon el a demokrácia fekete keddjén történtektől!
Közel egy hete, a demokrácia fekete keddje óta várjuk hiába, hogy a köztársasági elnök megszólaljon a Nemzeti Választási Irodánál történt gyalázattal kapcsolatban – jelentette ki Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfői Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatóján.
2016-02-29 11:59 mszp.hu

A mai hatalom diktatúrát épít!

A mai hatalom diktatúrát épít!
Orbán Viktor két napja egyetlen szó t sem szól a Nemzeti Választási Irodánál történtek miatt. A választókat a hatalom semmibe veszi, jogaikat elvonják, és a diktatúra irányába tesznek lépéseket. Mindent el fogunk követni, hogy felhívjuk erre az állampolgárok figyelmét, és megakadályozzuk mindazt, ami emberileg és politikailag lehetséges. – hangsúlyozta ma Lukács Zoltán, az MSZP országos alelnöke, Halmi József, az MSZP megyei alelnökével tartott sajtótájékoztatóján.
2016-02-25 15:16 mszp.hu

Lukács: Így működik egy ország, ahol nincs demokrácia

Lukács: Így működik egy ország, ahol nincs demokrácia
Nyilvánvalóan szervezett akció, ami szinte lehetetlenné teszi, hogy itt ma normálisan elintézzük a dolgunkat – nyilatkozta a Klubrádiónak Lukács Zoltán.
2016-02-23 11:07 mszp.hu

Tülekedéses verseny a választási irodában

Tülekedéses verseny a választási irodában
Nyakó Istvánt körbevették, mindenki a Kúria döntését várja.
2016-02-23 10:01 mszp.hu
«...234567...»