Elnök - Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa
Dr. Márton Roland
Tisztségek
Életrajz
45 éves vagyok, tősgyökeres székesfehérvári.
1993-ban a József Attila Gimnáziumban érettségiztem.
Jogi diplomámat 1999-ben szereztem a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen.
Négy évig ügyvédjelöltként dolgoztam, majd a szakvizsga megszerzése után megnyitottam saját ügyvédi irodámat.
2006-tól két éven át a Fejér Megyei Önkormányzat képviselője, 2008-tól tizenkét évig az MSZP Székesfehérvári Szervezetének elnöke, 2012-től 2014-ig az MSZP Választmánya elnökhelyettese, 2014-től az MSZP alelnöke voltam.
Jelenleg Székesfehérvár Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője, és az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa elnöke vagyok.
Kapcsolódó cikkek, videók
Márton Rolandot indítja Székesfehérvár képviselőjelöltjeként az MSZP és a Párbeszéd
Az MSZP kezdettől fogva vallja, hogy a kormányváltás elsődleges alapfeltétele a teljes körű együttműködés. Elkötelezett hívei vagyunk szövetségesünkkel, a Párbeszéddel együtt annak, hogy minden körzetben a legalkalmasabb jelölt legyen a Fidesz kihívója!
2021-06-04 10:14
•
mszp.hu
Orbán bábjai vidéken is kerülik a vitát
Elfutott a kormány az összefogás politikusaitól, győzelmi helyzetben a szövetség
jelöltjei - tartott sajtótájékoztatót csütörtökön, Budapesten az MSZP frakcióvezető-
helyettese, Harangozó Tamás valamint Jeszenszki András, Márton Roland és
Radócz Zoltán Nyíregyháza, Székesfehérvár és Szolnok ellenzéki
polgármesterjelöltjei.
2019-10-03 15:40
•
mszp.hu
Közvetlenül pályázható EU-s forrásokat szereznek az MSZP-s és ellenzéki politikusok az önkormányzatok számára
Közvetlenül lehívható helyi forrásokat tudnak bevonni az MSZP és a választási összefogás pártjai, ha sikeresen lobbiznak az európai fórumokon. Az EU most felálló új vezetése is lát lehetőséget az Összefogás elképzeléseiben.
2019-09-06 09:33
•
mszp.hu
Székesfehérvár Mayor Concerned about Environment while Europe’s Public Toilet Operates in His City
To his credit András Cser-Palkovics distances himself from the infinitely stupid statement by his fellow Fidesz party member, Lajos Kósa, on the forest fires in Brazil.
2019-09-02 14:31
•
mszp.hu
Cser-Palkovics aggódik a környezetért, miközben Európa nyilvános vécéje működik a városában
Dicséretes, hogy Cser-Palkovics András elhatárolódik fideszes párttársának, Kósa Lajosnak a brazíliai erőtüzekkel kapcsolatban tett a végtelenül ostoba kijelentésétől.
2019-08-28 10:58
•
mszp.hu
MSZP Refers Matter of Wastewater Sludge to European Commission
Socialist MEP István Ujhelyi turned to the European Commission regarding the Croatian and Slovenian sewage sludge transported to Hungary.
2019-08-06 08:55
•
mszp.hu
Stink of Sewage Sludge Reaches Orbán’s Office Up in Buda Castle
According to Minister of the Prime Minister’s Office Gergely Gulyás, the principle of free movement of goods in the EU does not allow for the ban on the import of sewage sludge from abroad, however, that 50 thousand tons of material that was dumped in Hungary with their permission is presumably hazardous waste.
2019-07-24 12:57
•
mszp.hu
Már a Karmelitáig ér a szennyvíziszap bűze
Gulyás Gergely szerint az áruk szabad áramlásának uniós alapelve miatt nem lehet betiltani a külföldi szennyvíziszap behozatalát, azonban az az 50 ezer tonnányi anyag, amit az ő engedélyükkel Magyarországra hoztak az vélhetően veszélyes hulladék.
2019-07-18 15:26
•
mszp.hu
Megvédik az országot a mérgező iszapmutyitól a szocialista képviselők
A székesfehérváriak aláírásgyűjtését, Európai Uniós vizsgálatot, azonnali intézkedéseket indítanak az MSZP felelős politikusai a Horvátországból és Szlovéniából kormányzati asszisztenciával illegálisan behozott több 10.000 tonna mérgező iszappal kapcsolatban, fejtette ki Korózs Lajos az MSZP elnökségi tagja és Márton Roland, az MSZP székesfehérvári szervezetének elnöke és a város összellenzéki képviselőjelöltje július 17-én az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
2019-07-18 09:25
•
mszp.hu
Törvény szüntesse meg a gyilkossággal gyanúsítottak mandátumát!
Az MSZP az önkormányzati törvény módosításával jogszabályba foglalná, hogy a gyilkossággal gyanúsított képviselők mandátuma automatikusan szűnjön meg. Márton Roland, az MSZP alelnöke sajtótájékoztatóján kijelentette: a közéleti tisztséget betöltők méltósága és a köznyugalom helyreállításának jogos igénye egyaránt azt követeli, hogy a magyar politika adjon gyors, határozott választ arra a helyzetre, amit Gál Roland, a Fidesz emberöléssel gyanúsított képviselője okozott.
2016-02-20 12:41
•
mszp.hu