Molnár Zoltán


Tisztségek

Életrajz

Tanulmányaim:

2000 – 2005: ELTE-Természettudományi Kar – Kémia szak (MSc)
2005 – 2008: SZTE-JGYPK Orosz nyelv és irodalom szak, orosz üzleti nyelvi szakirány
2008 – 2011: SZTE – SZTTK – Külgazdasági üzletkötő szak
2018 – 2020: BME – Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar – Műszeres analitikai kémia szak
2022-től SSTF – Teológia szak (BA)
 

Életrajz

Budapesten születtem, mindig is itt éltem és dolgoztam, jó értelemben vett lokálpatrióta vagyok, ami nem jelenti azt, hogy csak a budapesti problémákra fókuszálok.

Politikai tevékenységem során kiemelt figyelmet fordítok a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokra, az esélyegyenlőségre, a műszaki- és természettudományos ismeretterjesztésre, valamint a tőkésosztály kizsákmányolása elleni küzdelemre. Hiszem, hogy egy szociálisan igazságosabb társadalom megteremtése igenis lehetséges, ahol az emberek létbiztonsága az élet minden szintjén és területén garantált.

Ehhez véleményem szerint a demokratikus szocializmus a legideálisabb politikai irányvonal, amelynek megvalósításában minden erőmmel dolgozni fogok.

Egyetemi tanulmányaimmal párhuzamosan dolgoztam fiatalkorúak javítóintézetében, majd nevelőotthonban, utolsó évesként pedig az ELTE Természettudományi Karának Fizikai Kémia Tanszékén. A Tanszéken a kémia szakos egyetemi diplomám megszerzése után is tovább dolgoztam főfoglalkozású munkavállalóként, majd az élet egy esti gimnáziumba, illetve egy hátrányos helyzetű gyermekek számára létrehozott középiskolába sodort, ahol a kémia mellett komplex természettudományos- és műszaki tantárgyakat tanítottam.

Pályaelhagyó pedagógusként immár 2008 óta a gyógyszeriparban dolgozom ugyanannál a nagyvállalatnál, ahol több munkakört is volt szerencsém megismerni. Jelenleg a cég minőségellenőrző laboratóriumában szilárdtestanalitikai méréseken túl minőségbiztosítási feladatokat is ellátok. Munkahelyemen aktív részese vagyok a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ).

Nyelvismeret:

Angol, orosz – kommunikációs szint
Afrikaans – jelenleg tanulom, cél a társalgási szint elérése


Cikkek, tanulmányok:

https://hirklikk.hu/velemeny/ismet-elgurult-a-gyogyszer/372553

https://nepszava.hu/3140375_miert-nyul-a-nyul-megjegyzesek-marton-laszlo-mirol-enekel-a-nyul-cimu-irasahoz

http://balmix.hu/hu/felhivasok/38968-demokratikus-szocializmust?screen_width=1220

 


Kapcsolódó cikkek, videók

Molnár Zsolt: A vereség szele megérintette a hatalmat

Molnár Zsolt: A vereség szele megérintette a hatalmat
A vereség szele megérintette a hatalmat - mondta Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója és budapesti elnöke a kormány törvénytervezetéről az Alaptörvény módosítására, amit a kabinet kedd este, rögtön a veszélyhelyzeti törvény megszavazása után nyújtott be a Parlamentnek.
2020-11-11 09:15 mszp.hu