Dr. Molnár Zsolt


Tisztségek

Országgyűlési képviselő - Frakció
ELNÖK - MSZP Budapesti Területi Szövetsége
Nemzeti összetartozás bizottsága alelnöke
Nemzetbiztonsági bizottság tagja

Életrajz

1974. október 4-én született Budapesten. Nős, egy kislány édesapja.

Tanulmányait az Ady Endre utcai Általános Iskolában, 1989-től az I. kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán végezte. Diplomáját 1998-ban „summa cum laude” minősítéssel végezte.

1998 és 2002 ügyészségi fogalmazó a Budapesti II.-III. Kerületi Ügyészségen, valamint a Fővárosi Főügyészségen. Ezt követően 2002-ben jeles eredménnyel jogi szakvizsgát tett, ettől fogva önálló ügyvédi irodáját vezette. Szakterülete a társasági és gazdasági jog, valamint a társasházakkal kapcsolatban felmerülő jogi problémák megoldása.

A 2006. és a 2010. évi országgyűlési választásokon a budapesti, 2014-ben és 2018-ban az országos listáról szerzett mandátumot. 2006-tól az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tagja, 2011-2018 között a testület elnöke. 2002-2010 között a II. kerületi Önkormányzat tagjaként is tevékenykedett. 2018. májusa óta az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás bizottságának alelnöke.

Tagja a Magyar Szocialista Pártnak, 2005-től 2012-ig az MSZP II. kerületi Szervezet elnöke. 2012-2014 között az MSZP budapesti elnöke, 2014-18 közt a párt országos elnökségének tagja. 2018-ban a közösség budapesti elnökévé választották.
2014-ben az MSZP és szövetségesei kampányának egyik vezetője.

 

Molnár Zsolt

Kapcsolat

Cím 1073 Budapest, Erzsébet körút 40-42. fsz. I-1.
E-mail cím zsolt.molnar@mszp.hu

 


Kapcsolódó cikkek, videók

Az előválasztás szövetséget kovácsol

Az előválasztás szövetséget kovácsol
Molnár Zsolt csütörtökön Budapesten, a voksolás egyik helyszínén, a Széll Kálmán téren felállított sátor mellett tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy több mint tizenhatezren szavaztak eddig a vasárnapig tartó előválasztáson.
2019-01-31 13:43 MTI

Primary Election of Left-wing Budapest Mayor Candidates Begins on Monday

Primary Election of Left-wing Budapest Mayor Candidates Begins on Monday
At a press conference on Nyugati Square on Monday, Budapest Chair of the initiating MSZP Zsolt Molnár emphasized that there must be a "one-to-one fight" in the autumn municipal election, so there will be a chance for the opposition win against the candidate of Fidesz-KDNP, the current mayor of Budapest István Tarlós.
2019-01-28 22:32 mszp.hu

Megkezdődött hétfőn a baloldali pártok főpolgármester-jelölti előválasztása.

Megkezdődött hétfőn a baloldali pártok főpolgármester-jelölti előválasztása.
Molnár Zsolt, a kezdeményező MSZP budapesti elnöke hétfőn a fővárosban, a Nyugati téren, sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az őszi önkormányzati választáson "egy az egy elleni küzdelemnek" kell lennie, így lesz esélye az ellenzéknek legyőznie a Fidesz-KDNP jelöltjét, Tarlós István főpolgármestert.
2019-01-28 11:33 MTI/mszp.hu

Ma is aktuálisak Ady gondolatai

Ma is aktuálisak Ady gondolatai
Ady Endre gondolatai napjainkban, halála után egy évszázaddal is aktuálisak - hangsúlyozta a költő budapesti szobránál vasárnap rendezett megemlékezésen Tóth Bertalan MSZP-elnök és Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke.
2019-01-28 11:22 MTI/mszp.hu

Hétfőn indul az előválasztás

Hétfőn indul az előválasztás
Hétfőtől zajlik az ellenzék előválasztási folyamata, akkortól lehet főpolgármester-jelölteket állítani - közölte az MSZP budapesti elnöke szerdai fővárosi sajtótájékoztatóján.
2019-01-02 20:46 MTI/mszp.hu

Előválasztás 2019 - egy jelöltnek kell szemben állnia Tarlós Istvánnal

Előválasztás 2019 - egy jelöltnek kell szemben állnia Tarlós Istvánnal
Egyetlen ellenzéki jelöltnek kell szemben állnia Tarlós István főpolgármesterrel a jövő évi önkormányzati választáson - hangsúlyozta az MSZP, a DK, a Párbeszéd, valamint a Szolidaritás mozgalom képviselője csütörtöki, közös sajtótájékoztatójukon, ahol bemutatták a főpolgármester-jelölti előválasztáshoz indított honlapjukat.
2018-12-20 14:31 MTI/mszp.hu

Botrányos szavazások a Parlamentben - A pulpitusfoglalástól a Kossuth térig

Botrányos szavazások a Parlamentben - A pulpitusfoglalástól a Kossuth térig
Az ellenzéki frakciók érvénytelennek és törvénytelennek tartják a szerdai parlamenti szavazásokat, ezért azok eredményét sem fogadják el.
2018-12-12 16:01 MTI/mszp.hu

Szabad Budapestet! - Fáklyás felvonulás Budapest 145. születésnapján

Szabad Budapestet! - Fáklyás felvonulás Budapest 145. születésnapján
Fáklyagyújtással és felvonulással emlékezett Budapest 145 évvel ezelőtti egyesítésére az MSZP és a Párbeszéd a Szabadság híd pesti hídfőjénél szombat este.
2018-11-17 20:46 MTI/mszp.hu

Aláírja az MSZP a Magyar Állandó Értekezlet záródokumentumát

Aláírja az MSZP a Magyar Állandó Értekezlet záródokumentumát
A parlamenti frakciók közötti egyeztetést kezdeményez az MSZP a határon túli magyarokat érintő kérdésekben. A tárgyalások a választójog, a támogatások rendszere és az autonómia kérdéseit érintenék.
2018-11-16 16:14 mszp.hu

What Makes Former Macedonian Prime Minister Eligible for VIP Asylum-Seeker Status?

What Makes Former Macedonian Prime Minister Eligible for VIP Asylum-Seeker Status?
The Hungarian Socialist Party initiates the convening of the National Security, Defense and Foreign Affairs Committees of the National Assembly in the case of Nikola Gruevski. The Socialists want to know which legislation makes the former Macedonian Prime Minister sentenced to imprisonment in his homeland eligible for VIP asylum-seeker status.
2018-11-16 06:39 MTI/mszp.hu
«...5678910...»