Nagy Attila
Tisztségek
Életrajz
1976. május 15-én született az Ormánság központjában Sellyén. Nyolc éves koráig a Sellye melletti akkoriban 300 fő körüli Drávaiványiban élt szüleivel és nagyszüleivel. Felsős iskolai tanulmányait már szülővárosa lakójaként kezdte Sellyén amitől az általános iskolai tanulmányok elvégzése után csak ideiglenesen vett búcsút. További tanulmányait a Megye székhelyen Pécsett, majd a fővárosunkban Budapesten folytatta. A gazdasággal azóta is fent tartott kapcsolatát családi vállalkozásukban kezdte, a mezőgazdaságban ágazat vezetőként. 2002-től Önkormányzati képviselőnek választották Sellyén. 2006-tól a Baranya Megyei Önkormányzat Képviselőjeként a pénzügyi bizottság elnökének választották. 2007-ben Sellye Város Polgármesterévé választották. Az Ormánságot nagyrészt felölelő Sellyei Kistérségi Többcélú Társulás Elnökének választották meg nagy támogatottsággal. Szintén 2007-től a Dél Dunántúli Regionális Önkormányzati Társulás Pénzügyi bizottsági Elnöke, a Baranya Megyei Munkaügyi Tanács tagja. Polgármesterként és Kistérségi Elnökként rengeteg eredmény kötődik a nevéhez ami az Ormánsági térség fejlődését jelentette. A 2010-es önkormányzati választásokon köztudottan baloldali kötődésű emberként 75%-os támogatottsággal választották meg Polgármesternek és ezt követően Kistérségi Elnöknek. 2010 május 15-én házasságot kötöttek Dékány Ivettel. 2011 május 24-én született meg első gyermekük Gréta, második gyermeküket idei év augusztusára várják békés sellyei otthonukba. Nemzeti összetartozásunkat nem csak magán emberként, polgármesterként is erősítette ennek elismeréseként 2012-ben az erdélyi Nyárádselye Díszpolgárává választották. Igazi közösségi emberként nem csak a közélet aktív mozgatója, a vallási élet térségi vezetőségének tagja is. 2012-óta Sellye Református Társegyházközség Presbitere. Vallja, hogy a hittel nem kérkedni kell, hanem gyakorolni azt. És természetesen csak a jó példával lehet követhető tanúságot tenni. 2013-tól ismét tagja a Baranya Megyei Közgyűlésnek és beválasztották területfejlesztési bizottságba. 2014-es Parlamenti választásokon a teljes összefogás jelöltje a Baranyai 4-es számú Szigetvári választó körzetben. Számtalan munkája miatti elismerésekről sosem hivalkodott, mert úgy gondolja: "a munka hálája az, hogy elvégezhetjük".
Kapcsolódó cikkek, videók
Választókerület 174 településsel

Mesterházy Attila országjárása eljutott az ország legnagyobb, Baranya 4. választókerületébe. Sásd és Harkány mellett Szigetvárt, Sellyét és Siklóst is meglátogattuk.
Két Attila, egy cél

Ha nem is egy, de két Attilával az ország legreménytelenebb vidéke is képes lehet kitörni a két évtizede tartó szociális válságból.
Újabb fideszes földmutyi

Már az egész ország tudja, hogy a fideszes földoligarchák, és agárgazdaságot sose látott műkörmös haverok zsebeltek be óriási földterületeket a helyben termelő gazdák helyett.
Fideszes zsebekbe vándorló fejlesztési pénzek

A dél-dunántúli régió friss szálláshelypályázatán a közel 90 baranyai jelentkezőből hat kapott támogatást. Közülük kettő erősen fideszes kötődésű, Tiffán Zsolt pedig konkrétan a Fidesz Baranya megyei elnöke, a fejlesztésekkel foglalkozni hivatott Baranya Megyei Közgyűlés elnöke.