Őrsi Gergely


Tisztségek

alelnök - Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK)
Budapest II. Kerület polgármestere
Fővárosi Közgyűlés tagja

Életrajz

Őrsi Gergely vagyok, a II. kerület megválasztott polgármestere.

Életem minden szakasza Budához kötődik. Itt születtem, itt nőttem fel, és itt kezdtem érdeklődni a közélet iránt. Ma is itt élek feleségemmel és gyermekemmel. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban letett érettségi után felsőfokú tanulmányaimat a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen kezdtem meg, majd kibővítettem a szociológia szak felvételével.

Több mint tíz éves önkormányzati tapasztalattal rendelkezem, szívügyem a természet, a gondos, karban tartott környezet, a fejlődő kerület. Kezdeményezője és szervezője voltam a parlagfű ellenes civil kezdeményezésnek. Az európai ügyészségéhez történő csatlakozás érdekében csapatommal több mint 2000, míg az Átrium megmentése érdekében indított kampány során több mint 5000 aláírást gyűjtöttünk.

Büszke vagyok rá, hogy az én vezetésemmel jött létre az ország első, közös ellenzéki önkormányzati frakciója a Szövetség a II. Kerületért – Kerületünk az Otthonunk.
Polgármesteri programom a kerület átvezetése a 21. századba: csökkenő átmenő forgalom, egyszerű online ügyintézés, tiszta utcák és erdők, gyermekbarát kerület, szabad és minőségi kultúra. Olyan otthon, amelyre mindannyian vágyunk és megérdemlünk. Kiemelten fontosnak tartom a kerület átlátható működését, amiért ellenzéki képviselőként számos alkalommal felléptem.

Őrsi Gergely

Kapcsolat

E-mail cím bp02@mszp.hu

 


Kapcsolódó cikkek, videók

The Government Should Cover the Costs of Overdue Waste Collection!

The Government Should Cover the Costs of Overdue Waste Collection!
MSZP initiates that the government pay waste collection fees instead of citizens if the collection of any waste type is delayed by five days in any given month.
2018-10-31 15:38 mszp.hu

Yet Another Basket Case from the Government

Yet Another Basket Case from the Government
By 2018, we see that in many places in Hungary waste is not being collected or collected late, while rats are proliferating.
2018-10-27 15:51 mszp.hu

A kormány újabb szemét ügye

A kormány újabb szemét ügye
2018-ra azt azt látjuk Magyarországon, hogy sok helyen nem viszik el a szemetet, vagy későn viszik el a szemetet és a patkányok elszaporodtak.
2018-10-27 11:38 mszp.hu

A Fidesz ajánlata Budapestnek: szövetség a patkányokkal és a csótányokkal a még több szemétért

A Fidesz ajánlata Budapestnek: szövetség a patkányokkal és a csótányokkal a még több szemétért
A budapesti kórházakban csótányok, az utcákon patkányok és most jönnek majd a szeméthegyek. Hogyan fog Orbán Viktor és Tarlós István több százmilliárdos fejlesztést megvalósítani Budapesten, amikor a városvezetés arra is képtelen, hogy tisztán tartsa a várost?
2018-10-26 14:02 mszp.hu

Lakástakarék helyett sátorvárost ajánl a kormány a fiataloknak

Lakástakarék helyett sátorvárost ajánl a kormány a fiataloknak
Az MSZP szerint különösen sújtja a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának megvonása a panellakásban élőket, az Orbán-kormány lemondott róluk.
2018-10-18 15:52 MTI/mszp.hu

Puzsér Róbertet is várjuk az előválasztáson!

Puzsér Róbertet is várjuk az előválasztáson!
Üdvözöljük a ringben Puzsér Róbertet, aki bejelentette, hogy 2019-ben elindul Budapest főpolgármesteri posztjáért. Egyetlen programpontjával, a zöldebb, élhetőbb Budapest elképzelésével nincs egyedül, az MSZP évek óta a tisztább levegőjű, egészségesebb Budapest tervét tűzte zászlajára, hiszen elfogadhatatlan, hogy Budapesten évente kétezer ember hal meg a levegő szennyezettségével összefüggő betegségekben.
2018-10-12 08:53 mszp.hu

Megszűnőben van a sajtószabadság Magyarországon

Megszűnőben van a sajtószabadság Magyarországon
Példátlan, ami ma Magyarországon a médiában történik, az MSZP szerint megszűnőben van a sajtószabadság - mondta Őrsi Gergely, az ellenzéki párt fővárosi alelnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018-08-02 12:38 mszp.hu

Járuljon hozzá a Red Bull a budapesti közterületek fejlesztéséhez!

Járuljon hozzá a Red Bull a budapesti közterületek fejlesztéséhez!
A Red Bull Air Race programsorozat budapesti fordulója minden évben nagy indulatokat kavar a fővárosban. Hosszú, több hétig tartó lezárások kísérik a repülőnapot, ami minden évben megbénítja a II. kerület belső területeinek forgalmát, dugókat, környezeti károkat, hatalmas zajterhelést okoz a városnak.
2018-06-12 11:54 mszp.hu

Az előválasztást támogatja a budapesti MSZP

Az előválasztást támogatja a budapesti MSZP
Előválasztással kell kiválasztani a legjobb és legesélyesebb polgármesterjelölteket a VIII. és a XV. kerületi időközi polgármesterválasztásra – ezt támogatja a budapesti MSZP. Az áprilisi parlamenti választás legfontosabb tanulsága, hogy a Fidesz csak a lehető legteljesebb ellenzéki összefogással győzhető le. Ez azt jelenti, hogy a demokratikus ellenzéknek minden választáson egyetlen jelöltet kell állítania a Fidesz jelöltjével szemben.
2018-04-24 15:02 mszp.hu

Nem alibizni akarunk, hanem választást akarunk nyerni!

Nem alibizni akarunk, hanem választást akarunk nyerni!
Az MSZP-Párbeszéd tárgyalásokat kezdeményez az LMP-vel és az Együtt-tel, felajánlva a Budapest belvárosi, a csepeli, a gödöllői és a szekszárdi jelöltjük visszalépését, ha a másik két ellenzéki párt nem indít jelöltet egyetlen nyerhető körzetben sem - jelentette be a pártszövetség miniszterelnök-jelöltje kedden, Budapesten tartott kampányrendezvényen.
2018-04-03 21:50 MTI/mszp.hu
«...234567...»