Rácz Zoltán
Tisztségek
Életrajz
Rácz Zoltán építész vezetőtervező, a békés megyei Kaszaper községben született 1944-ben. Csanádapácán éltek 14 éves koráig, majd Szegedre került építőipari technikumba. A középiskola elvégzése után Orosházán, Kecskeméten, majd 1972-től Szekszárdon élt, dolgozott nagy építőipari vállalatoknál. Az építész műszaki főiskolán Pécsett 1978-ban diplomázott. 1984-ben került a paksi Atomerőműhöz, ahol előbb önálló osztályvezető, majd az induló Paks II humánterület projekt vezetője volt. A rendszerváltás előtt két évvel kapcsolódott be a várospolitikába Szekszárdon. Nevéhez volt köthető a Szekszárd-ért klub működtetése. A rendszerváltás környékén abbahagyta a politizálást, új családot alapított és magánvállalkozásba fogott, amit nyugdíjazásáig vitt, de máig aktívan tevékenykedik a tervezési és szakmapolitikai vonalon. Tagja a Magyar Környezettudatos Építészek Egyesületének. Bedolgozott a 2014 évi országgyűlési választások MSZP, Zöld Fordulat program kidolgozásába. Az MSZP-nek 2003 óta tagja, 2014-ben az önkormányzati választásokon részt vett és listáról jutott be a szekszárdi közgyűlésbe, majd 2019-től a 7. választókerület egyéni képviselőjeként folytathatta a képviselői munkát.