Dr. Simon Gábor


Tisztségek

Elnök - MSZP Miskolc Város és Környéke Helyi Szervezete
önkormányzati képviselő (Miskolc)

Életrajz

1972. február 29-én született Miskolcon.

Nős, felesége ügyvéd, két gyermekük született (Patrícia: 1995., Benedek: 2002.).


1990-ben a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett speciális számítástechnikai tagozaton. Ezt követően felvételt nyert a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karára.1995-ben szerzett diplomát, majd ügyvédjelöltként helyezkedett el, és 1998-ban jogi szakvizsgát tett. A szakvizsga után saját ügyvédi irodát nyitott, ahol 2005. óta ügyvédi tevékenységét szünetelteti.

Ügyvédként elsősorban polgári, és gazdasági jogi területen tevékenykedett.

Több civil szervezet alapítója és támogatója, mint például a Szent Imre Iskola Rekonstrukciós Alapítvány (1997.), Diósgyőri Vár Térségének Fejlesztésért Alapítvány (2001.), Diósgyőriek Baráti Köre Egyesület. 2001-től a Polgárőrség tagja.

Az 1994. decemberi önkormányzati választásokon az MSZP színeiben egyéni kerületből jutott be Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésébe, ezen időponttól folyamatosan önkormányzati képviselő. Önkormányzati képviselői minőségében több közgyűlési bizottság elnöke és tagja, jelenleg az MSZP frakció vezetője és a közgyűlés tanácsnoka.

A 2002. és 2006. évi országgyűlési választásokon egyéni mandátumot szerzett Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2. választókerületében (Miskolc). 2002-től az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottság tagja. Időközben az Emberi Jogi és Honvédelmi Bizottságban is tevékenykedik, valamint több vizsgálóbizottság tagja. A 2010. évi országgyűlési választáson országos listáról szerzett mandátumot.

1996. január 1-jén belépett az MSZP-be, ahol több tisztséget is betöltött. 1997-1999-ben a Miskolc Városi Elnökség tagja, 2001-től 2 évig Városi Alelnök. Ezen tisztségek között az Országos Etikai és Egyeztető Bizottság, valamint 1999-2000-ig az Országos Választmány tagja. A 2004-től az MSZP Országos Etikai és Egyeztető Bizottsága elnöke volt.

Simon Gábor

Kapcsolat

Cím 3530 Miskolc, Corvin u. 9.
Telefonszám 46/504-904
E-mail cím miskolc@mszp.hu
Facebook Facebook

 


Kapcsolódó cikkek, videók

A Fidesz 16 ezer migránst telepített be!

A Fidesz 16 ezer migránst telepített be!
A miskolci Fidesz is uszít a baloldal ellen, noha a gazdasági bevándorlóknak éppen a Fidesz árusítja ki az országot.
2016-09-09 12:16 eszon.hu

Ismét dr. Simon Gábor az MSZP miskolci elnöke

Ismét dr. Simon Gábor az MSZP miskolci elnöke
Ismét dr. Simon Gábort választotta elnökévé csütörtökön az MSZP Miskolc Város és Környéke Helyi Szervezet összevont taggyűlése. Az MSZP kongresszusa által kiírt, felmenő rendszerű tisztújítás dr. Simon Gábor és az új elnökség, illetve egyéb tisztségviselők megválasztásával a miskolci szervezetben ezzel befejeződött.
2016-05-13 15:23 mszp.hu

Nem félni, összetartani kell!

Nem félni, összetartani kell!
A sajtószabadságért, a demokráciáért, mindannyiunkért címmel tartott fáklyás felvonulást az MSZP Miskolcon, a szabadság fővárosában.
2016-03-14 22:48 eszon.hu

Miskolc vegye vissza az iskoláit!

Miskolc vegye vissza az iskoláit!
Az ezt lehetővé tévő törvényjavaslatot már be is nyújtották a parlamentben. Ugyanakkor Miskolc önkormányzatának is lépnie kell.
2016-03-08 08:29 eszon.hu

Hiller: a Kliket meg kell szüntetni!

Hiller: a Kliket meg kell szüntetni!
Minden felületi kezelés haszontalan, csak a rendszerjellegű átalakítás lehet sikeres. Az MSZP a pedagógusok mellett áll.
2016-02-03 16:42 eszon.hu

Fizetésemeléssel kerüljék el a sztrájkot!

Fizetésemeléssel kerüljék el a sztrájkot!
Ne az elégséges szolgáltatásról alkudozzon az MVK-sokkal a városi cég, inkább teljesítsék a jogos követelésüket.
2016-01-06 18:34 eszon.hu

Segítség a rászorulóknak az MSZP-től

Segítség a rászorulóknak az MSZP-től
Több mázsa ruhaneműt, cipőt, ágyneműt, takarót gyűjtött össze a rászorulóknak a miskolciak segítségével az MSZP.
2015-11-27 17:44 eszon.hu

Több adókedvezményt a miskolci cégeknek!

Több adókedvezményt a miskolci cégeknek!
Iparűzési adót évi 1 millió forint bevétel alatt nem kell fizetni. A szocialisták megemelnék ezt az összeghatárt 2,5 millióra.
2015-10-13 14:49 eszon.hu

Miskolcnak nincs ideje a kormányra várni!

Miskolcnak nincs ideje a kormányra várni!
Rohamosan csökken a városlakók száma. Egy családbarát Miskolc segíthetne a helyzeten, de a városvezetés egyelőre hallgat.
2015-09-24 14:25 eszon.hu

Jövőre nyissák meg a diósgyőri strandot!

Jövőre nyissák meg a diósgyőri strandot!

Örvendetes a várfelújítás, de a fejlesztések nem állhatnak le. A várfürdő például nem maradhat zárva.

2015-08-19 16:16 eszon.hu