Dr. Steiner Pál


Tisztségek

Életrajz

A Magyar Szocialista Párt alapító tagja, a párt munkájában alapszabállyal összefüggő és önkormányzati szakmai kérdésekben vesz részt. Hat évig az Országos Etikai és Egyeztető Bizottság elnöke, 2004 októberétől a 2007-es tisztújító kongresszusig az MSZP elnökségének tagja volt.

1994-ben lett az V. kerületi önkormányzati képviselőtestület tagja, frakcióvezető és a jogi bizottság elnöke, 2002 és 2006 között Belváros-Lipótváros polgármestere volt.

2002-től 2014-ig országgyűlési képviselő.

2006-tól 2010-ig a fővárosi közgyűlés tagja, frakcióvezető.

Steiner Pál

Kapcsolat

Cím 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 21.
Telefonszám 1/211-3328
E-mail cím bp05@mszp.hu

 


Kapcsolódó cikkek, videók

Példátlan a belvárosi alpolgármester-váltás

Példátlan a belvárosi alpolgármester-váltás

Soha ezelőtt nem fordult elő, hogy az önkormányzati választás előtt három hónappal alpolgármestert cseréljenek az V. kerületben. Márpedig a nyilvánosságra került meghívó szerint erre készülnek a holnapi rendkívüli testületi ülésen.

2014-06-25 12:25 mszp.hu

Tiltakozunk a Szabadság téri tüntetők kriminalizálása ellen!

Tiltakozunk a Szabadság téri tüntetők kriminalizálása ellen!

Orbán Viktorék hét éve megúszták a kordonbontást, a Szabadság téri, a német megszállás emlékműve ellen tüntetők viszont - úgy néz ki -, nem ússzák meg. Pedig nem döntöttek kordont, nem vettek részt semmilyen erőszakos cselekedetben, mégis (lapértesülés szerint) beidézték őket a kerületi rendőrségre.

2014-06-24 14:41 mszp.hu

Rogán fél az emberek véleményétől

Rogán fél az emberek véleményétől

Versenyt hirdetünk, és elismerő oklevéllel jutalmazzuk azokat az V. kerületi állampolgárokat, akik negyed órán belül megtalálják a közmeghallgatás elrejtett meghívóját az önkormányzat honlapján.

2014-06-20 10:53 mszp.hu

Nyílt levél Tarlós István főpolgármesterhez

Nyílt levél Tarlós István főpolgármesterhez

Egy időben, ellentétes oldalon voltunk frakcióvezetők a Fővárosi Közgyűlésben, és az évek során számtalan politikai csatát megvívtunk: vitáztunk, érveltünk, állítottunk és cáfoltuk egymást. Politikai kérdésekben nem értettünk egyet. De abban, hogy a város érdekét szolgáló döntéseket akarsz hozni, sosem kellett kételkednem.

2014-06-05 13:06 mszp.hu

Rogán elvesztette a Bástya utcai telket

Rogán elvesztette a Bástya utcai telket

Kétes ügyletbe vitte bele és elvesztette a legértékesebb üres belvárosi telkét és egy óvoda udvarát Belváros-Lipótváros Önkormányzata.

2014-06-03 11:36 mszp.hu

Ne korlátozzák a szabad véleménynyilvánítást!

Ne korlátozzák a szabad véleménynyilvánítást!

Józsefváros jegyzője hatósági segítséget nyújtott a Magyarország 1944-es német megszállására emlékeztető szobor építéséhez. Ez azt jelenti, hogy a Szabadság térre tervezett történelemhamisító emlékmű ellen tiltakozó civilekkel szemben az Orbán-kormány immár akár a karhatalmat is bevetheti.

2014-04-29 12:02 mszp.hu

Népszavazási kezdeményezés az emlékműről

Népszavazási kezdeményezés az emlékműről

Tegnap helyi népszavazás kitűzésére irányuló választópolgári kezdeményezéssel éltem a belvárosi Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű ügyében.

2014-04-10 12:09 mszp.hu

Akar-e náci emlékművet Rogán Antal?

Akar-e náci emlékművet Rogán Antal?

Gyáván hallgat Rogán Antal, Belváros-Lipótváros polgármestere arról, megadja-e hozzájárulását ahhoz, hogy Budapest szívében, a Szabadság téren Magyarország német megszállásának emlékműve álljon.
 

2014-01-08 17:05

A Horthy-szobor avatása sunyi provokáció - Országgyűlés

A Horthy-szobor avatása sunyi provokáció - Országgyűlés

Szoboravatás, takarékszövetkezetek, hulladékgazdálkodás, egész napos iskola, földmutyi, Erzsébet utalvány, közmunkások. Ülésezett a parlament.

2013-11-04 17:25 MTI/mszp.hu

Nyílt levél Szabó István püspök úr részére

Nyílt levél Szabó István püspök úr részére

Az elmúlt napokban hazánk polgárainak közössége hitüktől, világnézetüktől, politikai szimpátiájuktól függetlenül talán a legbensőségesebb ünnepet élte meg. Emlékeztek az elhunyt hozzátartozóikra, barátaikra, azokra, akik valamilyen okból fontosak számukra.

2013-11-04 10:36