Dr. Steiner Pál


Tisztségek

Életrajz

A Magyar Szocialista Párt alapító tagja, a párt munkájában alapszabállyal összefüggő és önkormányzati szakmai kérdésekben vesz részt. Hat évig az Országos Etikai és Egyeztető Bizottság elnöke, 2004 októberétől a 2007-es tisztújító kongresszusig az MSZP elnökségének tagja volt.

1994-ben lett az V. kerületi önkormányzati képviselőtestület tagja, frakcióvezető és a jogi bizottság elnöke, 2002 és 2006 között Belváros-Lipótváros polgármestere volt.

2002-től 2014-ig országgyűlési képviselő.

2006-tól 2010-ig a fővárosi közgyűlés tagja, frakcióvezető.

Steiner Pál

Kapcsolat

Cím 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 21.
Telefonszám 1/211-3328
E-mail cím bp05@mszp.hu

 


Kapcsolódó cikkek, videók

A budapesti gettó felszabadításának évfordulójára

A budapesti gettó felszabadításának évfordulójára

A pesti gettó 1945. január 18-án délelőtt, azaz immár több mint 68 évvel ezelőtt szabadult fel. A fasiszta pusztítás ezzel a főváros jelentős részén véget ért, de az áldozatok és hozzátartozóinak sebeinek begyógyítása máig tartó, közös nemzeti felelősségünk.

2013-01-18 15:31

Ellenzéki együttműködés - közös nyilatkozat

Ellenzéki együttműködés - közös nyilatkozat

A Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, az Együtt 2014 Választói Mozgalom, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt képviselői a következőket rögzítik:

2013-01-02 18:07

Másodrendű élettársak?

Másodrendű élettársak?

A kormány eldöntötte: támogatja a KDNP kőkonzervatív javaslatát az élettársi kapcsolatok lefokozására.

2012-12-14 15:43

Szavak mellett tettekre is szükség van - Országgyűlés

Szavak mellett tettekre is szükség van - Országgyűlés

Tartsák politikai karanténban az ordas eszmék hirdetőit és felejtsék el a Horthy-korszak felélesztését - javasolta Harangozó Tamás a kormányoldalnak.

2012-12-04 06:16

Szijjártó és a marketingfasiszta egy platformon

Szijjártó és a marketingfasiszta egy platformon

Az egész magyar közéletet köpte szembe Szijjártó Péter, mikor képes volt együtt pózolni Gyöngyösi Mártonnal egy konferencián. Tette ezt három nappal azután, hogy a marketingfasiszta az Országház falai között jelentette ki, listázni kellene a zsidó képviselőket és kormánytagokat.

2012-11-30 11:54

Az MSZP elhatárolódik az antiszemita kijelentésektől

Megbocsáthatatlan szavak hangzottak el tegnap a Parlamentben. A szélsőjobboldali párt egyik képviselője olyan nyíltan antiszemita kijelentéseket tett, ami minden demokratának elfogadhatatlan. Az MSZP elhatárolódik a legsötétebb Horthy- és nyilas korszakot idéző kijelentésektől.

2012-11-27 09:22

Az I. Magyar Köztársaság kikiáltására emlékezett az MSZP

Az I. Magyar Köztársaság kikiáltására emlékezett az MSZP

Az I. Magyar Köztársaság kikiáltásának 94. évfordulójára emlékezett pénteken Budapesten, az Egyetem téren az MSZP budapesti szervezete néhány száz érdeklődő előtt. Az eseményen felszólalt Horváth Csaba az MSZP alelnöke és fővárosi frakcióvezetője, valamint Kónya Péter a Szolidaritás elnöke is.

2012-11-16 17:59

A KDNP-nek nem kell minden magyar család

A KDNP-nek nem kell minden magyar család

Legalábbis az élettársi viszonyban élőkre nemet mondanak, mivel szerintük továbbra sem lenne szabad őket családnak tekinteni a családjogi törvény keretein belül.

2012-11-14 09:19
«12345»