Dr. Varga László
Tisztségek
Életrajz
1979. szeptember 1-jén született Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén, Miskolcon, pedagógus szülők gyermekeként.
Megyeszerte élnek rokonai, egy fiú testvére van. 2009 januárja óta házas, feleségével szülőhelyén alapítottak családot, két leánygyermekük van.
A Fazekas utcai Általános- és Zene Iskolában töltötte kisiskolás éveit, majd a Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett.
2003-ban végzett a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi karán.
2002-ben, és a 2006-ban Miskolcon választották önkormányzati képviselővé, 2004-től 2006-ig az MSZP Miskolc városi frakcióvezetője volt.
A civil életben e mellett, a 2006-os országgyűlési választásokig egy fuvarozó cégnél dolgozott, 2022-ig országgyűlési képviselő.
A Magyar Szocialista Párt és a Fiatal Baloldal tagja korábban, az ezredfordulón lett.
Az ifjúsági szervezetben helyi, majd megyei vezető tisztségek után a Választmány elnöke lett.
2006. július 8-án a szervezet elnökének választották, melynek 2008-as átalakulása után a Societas elnöke 2010 júliusáig.
A Magyar Szocialista Pártban helyi, megyei, országos tisztségek után jelenleg a Miskolci szervezet ügyvezető elnöke, és az országos elnökség tagja.
Tagja és támogatója több civil és karitatív szervezetnek, fontosnak tartja szülővárosa és megyéje képviseletét. A Táncsics alapítvány kurátora.
Kapcsolódó cikkek, videók
Kunhalmi Ágnes: „Az egyetlen és utolsó párt az országban, amely legyőzte már a Fideszt, az az MSZP”

Az MSZP nem csodát, hanem végrehajtható alternatívát kínál

Vasúti reformra, nem pedig reptér-felvásárlásra kellene költeni a kormánynak

A vasutat kellene fejlesztenie a kormánynak, nem repteret vásárolni!

Miskolcon Veres Pált támogatja az MSZP

A kormány gondolja újra energiapolitikáját - támogassa a magyar háztartásokat!

Elfogadhatatlan, hogy újabb útszakaszokat tenne fizetőssé a kormány

Támogassa a kormány a napelemes rendszereket!

A kormány kétszínű politikát folytat számos fontos területen

A kormány haladéktalanul fogjon bele a vasúthálózat átfogó fejlesztésébe!
