Dr. Varga László


Tisztségek

Életrajz

1979. szeptember 1-jén született Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén, Miskolcon, pedagógus szülők gyermekeként.
Megyeszerte élnek rokonai, egy fiú testvére van. 2009 januárja óta házas, feleségével szülőhelyén alapítottak családot, két leánygyermekük van.
A Fazekas utcai Általános- és Zene Iskolában töltötte kisiskolás éveit, majd a Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett.
2003-ban végzett a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi karán.
2002-ben, és a 2006-ban Miskolcon választották önkormányzati képviselővé, 2004-től 2006-ig az MSZP Miskolc városi frakcióvezetője volt.
A civil életben e mellett, a 2006-os országgyűlési választásokig egy fuvarozó cégnél dolgozott, 2022-ig országgyűlési képviselő.
A Magyar Szocialista Párt és a Fiatal Baloldal tagja korábban, az ezredfordulón lett.
Az ifjúsági szervezetben helyi, majd megyei vezető tisztségek után a Választmány elnöke lett.
2006. július 8-án a szervezet elnökének választották, melynek 2008-as átalakulása után a Societas elnöke 2010 júliusáig.
A Magyar Szocialista Pártban helyi, megyei, országos tisztségek után jelenleg a Miskolci szervezet ügyvezető elnöke, és az országos elnökség tagja.
Tagja és támogatója több civil és karitatív szervezetnek, fontosnak tartja szülővárosa és megyéje képviseletét. A Táncsics alapítvány kurátora.

Varga László

Kapcsolat

Cím 3530 Miskolc, Corvin u. 9.
E-mail cím laszlo.varga@mszp.hu
Facebook Facebook

 


Kapcsolódó cikkek, videók

A kormány képtelen megoldást nyújtani a legégetőbb problémákra

A kormány képtelen megoldást nyújtani a legégetőbb problémákra
A magyar diplomáciai helyzetről és az egyre feltűnőbb nemzetközi elszigetelődésről, a szélsőségesebbé váló időjárásról, ennek következményeiről, a hazai inflációs helyzetről, és az egyre romló egészségügyi rendszerről is kifejtette véleményét Varga László, az MSZP elnökhelyettese a kedd esti A nap híre című műsorban. A szocialista politikus szerint a kormánynak számos olyan problémával kell szembenéznie, amilyenekre ez idáig nem volt példa.
2023-08-09 13:26 mszp.hu

Átfogó vasúti fejlesztésre van szükség Magyarországon!

Átfogó vasúti fejlesztésre van szükség Magyarországon!
A kormány augusztus 1-től 10 vasúti mellékvonal bezárásáról döntött. Ez óriási csapás a vidéki Magyarország számára, hiszen számos – zömében szegényebb – település lakói számára az egyetlen közlekedési forma szűnik meg most. Mindezt teszi úgy a kormány, hogy 2010-ben az egyik fő választási ígéretük a gazdasági válság és a recesszió következményeként bezárt vasúti mellékvonalak megreformálása, modernizálása és újranyitása volt.
2023-08-03 13:31 mszp.hu

Alapjaiban kellene megreformálni a hazai kötöttpályás közlekedést

Alapjaiban kellene megreformálni a hazai kötöttpályás közlekedést
„Európában mindenhol reneszánszát éli a kötöttpályás közlekedés, ezzel szemben Magyarországon az összeomlás szélére sodródott a vasúti rendszer az elmúlt években” – mondta Varga László, az MSZP elnökhelyettese a szerda reggeli sajtótájékoztatóján.
2023-07-26 10:06 mszp.hu

Biztonság és stabilitás nélkül még kevesebben fognak családot alapítani Magyarországon

Biztonság és stabilitás nélkül még kevesebben fognak családot alapítani Magyarországon
A csökkenő magyar népesség hátterében a létbizonytalanság és a rossz közhangulat is áll, amellett, hogy egyre nehezebb a megélhetés hazánkban. Varga László, az MSZP elnökhelyettese az ATV A nap híre című műsorában kifejtette véleményét a demográfiai tendenciákon túl, a Ferencváros BL-fiaskójáról, a kormány hadjáratáról az LMBTQ-könyvek ellen és az egyre komolyabb pedagógushiányról is.
2023-07-21 13:38 mszp.hu

Ne hagyja a kormány elsorvadni a hazai kötöttpályás közlekedést!

Ne hagyja a kormány elsorvadni a hazai kötöttpályás közlekedést!
A vasúti közlekedés ismét virágkorát éli Európa-szerte, azonban Magyarország – mint az Orbán-kormány alatt sok minden másban is – ebben is fokozatosan leszakadt az uniós szinttől, mára pedig az összeomlás szélére került a hazai vasútrendszer. Ezt támasztja alá az a friss hír is, miszerint 10 mellékvonalon a vasúti személyszállítás szüneteltetéséről döntött a MÁV.
2023-07-21 11:55 mszp.hu

Megszorítások helyett jóléti fordulatra van szükség Magyarországon!

Megszorítások helyett jóléti fordulatra van szükség Magyarországon!
A kormány újabb megszorításokat tervez bevezetni, ezek várhatóan a jóléti kiadások jelentős csökkentésével, a családtámogatások, az oktatásra, az egészségügyre és a lakhatásra fordítandó támogatások visszavágásában fognak realizálódni. Szerdai sajtótájékoztatóján Varga László, az MSZP elnökhelyettese ismertette az MSZP „Megélhetési biztonságot” programját, melynek legfőbb pontja a családok megsegítése, a sanyargatásuk helyett. Elmondta, a párt politikusai országjárásba kezdenek és fórumokon fogják elmondani a javaslatok részleteit.
2023-07-12 09:56 mszp.hu

Dr. Varga László: Az orbáni infláció letörésére tett javaslatokat az MSZP

Dr. Varga László: Az orbáni infláció letörésére tett javaslatokat az MSZP
„A Magyar Szocialista Párt az elmúlt időszakban is folyamatosan tett javaslatokat a hatalmas, Európacsúcs orbáni infláció letörésére érdekében” – mondta Dr. Varga László, az MSZP elnökhelyettese a kedd délutáni sajtótájékoztatóján.
2023-06-20 15:26 mszp.hu

Varga László: Egészen más irányba kellene mennie az országnak

Varga László: Egészen más irányba kellene mennie az országnak
Továbbra is a hazai infláció a legmagasabb az egész EU-ban, ennek pedig a kormány elhibázott gazdaságpolitika a legfőbb okozója, mondta el Varga László, az MSZP elnökhelyettese a csütörtök esti A nap híre című műsorban. A szocialista politikus beszélt még a kormány elvesztegetett éveiről az energetika terén, a munkavállalókhoz való hozzáállásáról és az akkumulátorgyárak hátulütőiről is.
2023-06-09 15:41 mszp.hu

Élhetetlenné fog válni a magyar vidék egy része

Élhetetlenné fog válni a magyar vidék egy része
A vidéket kifejezetten erősen érinti a boltbezárási hullám, sok településen ezzel az utolsó élelmiszer-vásárlási lehetőség szűnik meg. Varga László, az MSZP elnökhelyettese a Spirit FM kedd reggeli Aktuál című műsorában elmondta, az MSZP által összeállított Mentőcsomag a háztartásoknak javaslatcsomag kompenzációt sürget a kisboltoknak, hogy mindenhol elérhetők maradjanak az élelmiszerek.
2023-05-30 11:20 mszp.hu

Mentőcsomag a háztartásoknak - Kompenzálást a kisboltoknak!

Mentőcsomag a háztartásoknak - Kompenzálást a kisboltoknak!
A napvilágot látott friss KSH adatok szerint a tavalyi évben jelentősen csökkent a magyarországi kiskereskedelmi egységek száma. A tavalyi évben több, mint 4500 kisbolt zárt be. Ez a szám ijesztően magas, különösen annak fényében, hogy 3155 település van ma Magyarországon. Az adatok szerint közel 1500 élelmiszer és italbolt, 1000-nél több iparcikkes és csaknem 800 ruhabolt húzta le a rolót. Varga László, az MSZP elnökhelyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, az MSZP a Mentőcsomag a háztartásoknak program keretén belül javasolja a kisboltok kompenzációját is, hogy mindenhol elérhetők legyenek az élelmiszerek.
2023-05-25 10:20 mszp.hu
«123456...»