Dr. Varga László
Tisztségek
Életrajz
1979. szeptember 1-jén született Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén, Miskolcon, pedagógus szülők gyermekeként.
Megyeszerte élnek rokonai, egy fiú testvére van. 2009 januárja óta házas, feleségével szülőhelyén alapítottak családot, két leánygyermekük van.
A Fazekas utcai Általános- és Zene Iskolában töltötte kisiskolás éveit, majd a Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett.
2003-ban végzett a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi karán.
2002-ben, és a 2006-ban Miskolcon választották önkormányzati képviselővé, 2004-től 2006-ig az MSZP Miskolc városi frakcióvezetője volt.
A civil életben e mellett, a 2006-os országgyűlési választásokig egy fuvarozó cégnél dolgozott, 2022-ig országgyűlési képviselő.
A Magyar Szocialista Párt és a Fiatal Baloldal tagja korábban, az ezredfordulón lett.
Az ifjúsági szervezetben helyi, majd megyei vezető tisztségek után a Választmány elnöke lett.
2006. július 8-án a szervezet elnökének választották, melynek 2008-as átalakulása után a Societas elnöke 2010 júliusáig.
A Magyar Szocialista Pártban helyi, megyei, országos tisztségek után jelenleg a Miskolci szervezet ügyvezető elnöke, és az országos elnökség tagja.
Tagja és támogatója több civil és karitatív szervezetnek, fontosnak tartja szülővárosa és megyéje képviseletét. A Táncsics alapítvány kurátora.
Kapcsolódó cikkek, videók
Mentőcsomag a háztartásoknak - Kompenzálást a kisboltoknak!

Varga László: Az MSZP eddig is az ellenzék együttműködésének a motorja volt

Varga László: Igazi baloldali javaslatok a rezsiválság leküzdésére

Varga László: A kormány semmibe veszi a szakszervezeteket

Kunhalmi Ágnes: Több forrást az önkormányzatoknak és a lakóknak!

Varga László: Egyre világosabban látható a kormányzat érintettsége a Völner-Schadl ügyben

No political force in this country today wants to send weapons and soldiers to Ukraine!

Fidesz MEPs Also Vote for Action against Russian Spy Bank and Rosatom

A fideszesek is megszavazták az orosz kémbankkal és a Roszatommal szembeni fellépést

Az Igazságügyi bizottság kormánypárti többsége nem hagyta, hogy elvegyék Völner csillagászati végkielégítését
