Dr. Varga László


Tisztségek

Életrajz

1979. szeptember 1-jén született Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén, Miskolcon, pedagógus szülők gyermekeként.
Megyeszerte élnek rokonai, egy fiú testvére van. 2009 januárja óta házas, feleségével szülőhelyén alapítottak családot, két leánygyermekük van.
A Fazekas utcai Általános- és Zene Iskolában töltötte kisiskolás éveit, majd a Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett.
2003-ban végzett a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi karán.
2002-ben, és a 2006-ban Miskolcon választották önkormányzati képviselővé, 2004-től 2006-ig az MSZP Miskolc városi frakcióvezetője volt.
A civil életben e mellett, a 2006-os országgyűlési választásokig egy fuvarozó cégnél dolgozott, 2022-ig országgyűlési képviselő.
A Magyar Szocialista Párt és a Fiatal Baloldal tagja korábban, az ezredfordulón lett.
Az ifjúsági szervezetben helyi, majd megyei vezető tisztségek után a Választmány elnöke lett.
2006. július 8-án a szervezet elnökének választották, melynek 2008-as átalakulása után a Societas elnöke 2010 júliusáig.
A Magyar Szocialista Pártban helyi, megyei, országos tisztségek után jelenleg a Miskolci szervezet ügyvezető elnöke, és az országos elnökség tagja.
Tagja és támogatója több civil és karitatív szervezetnek, fontosnak tartja szülővárosa és megyéje képviseletét. A Táncsics alapítvány kurátora.

Varga László

Kapcsolat

Cím 3530 Miskolc, Corvin u. 9.
E-mail cím laszlo.varga@mszp.hu
Facebook Facebook

 


Kapcsolódó cikkek, videók

Fidesz MEPs Also Vote for Action against Russian Spy Bank and Rosatom

Fidesz MEPs Also Vote for Action against Russian Spy Bank and Rosatom
Fidesz MEPs also voted in favour of action against the Russian "spy bank" and Russian residency bondholders, and also supported the termination of cooperation with Rosatom, which is also involved in the Paks project, said the MEP of MSZP-Párbeszéd on Tuesday.
2022-03-03 19:34 mszp.hu

A fideszesek is megszavazták az orosz kémbankkal és a Roszatommal szembeni fellépést

A fideszesek is megszavazták az orosz kémbankkal és a Roszatommal szembeni fellépést
A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői is megszavazták az orosz "kémbankkal", az orosz letelepedési kötvényesekkel szembeni fellépést, továbbá támogatták a paksi beruházásban is közreműködő Roszatommal történő együttműködés felbontását is - közölte az MSZP-Párbeszéd EP-képviselője kedden.
2022-03-02 20:09 mszp.hu

Az Igazságügyi bizottság kormánypárti többsége nem hagyta, hogy elvegyék Völner csillagászati végkielégítését

Az Igazságügyi bizottság kormánypárti többsége nem hagyta, hogy elvegyék Völner csillagászati végkielégítését
Varga László, az MSZP képviselője kedd reggel a Spirit FM Aktuál című műsorában elmondta, mindössze 6-7 percig tartott a Tóth Bertalannal írt javaslat felvetése (miszerint Völner Pál ne kapjon végkielégítést, hacsak fel nem menti a bíróság) és annak rapid leszavazása, minden kérdésfeltevés vagy komment nélkül.
2022-02-22 19:04 mszp.hu

A Fidesz szerint a korrupción ért Völnernek jár a többmilliós végkielégítés

A Fidesz szerint a korrupción ért Völnernek jár a többmilliós végkielégítés
A Fidesz nyíltan felvállalta egy csúszópénzek elfogadásával vádolt társuk, Völner Pál további támogatását.
2022-02-21 15:59 mszp.hu

Orbánisztán vagy Európa?

Orbánisztán vagy Európa?
Az is a választás tétje, hogy Borsod kap-e újra 800 milliárd forintnyi EU támogatást
2022-02-16 21:21 mszp.hu

„Okosország” lesz-e Magyarország? – a digitális állam időt és pénzt takarít meg polgárainak

„Okosország” lesz-e Magyarország? – a digitális állam időt és pénzt takarít meg polgárainak
Az Egységben Magyarországért vállalja, hogy hazánk kormányváltás után igazi 21. századi „okosország” lesz, a digitális jólét pedig eljut mindenkihez – erről tartottak sajtótájékoztatót az Egységben Magyarországért képviselő-jelöltjei csütörtök délután Budapesten.
2022-02-03 19:36 mszp.hu

Ellenzéki pártok: a megszorítások az élet minden területét érintik

Ellenzéki pártok: a megszorítások az élet minden területét érintik
Az élet minden területét érinteni fogja Orbán Viktor miniszterelnök "költekezés utáni", 750 milliárd forintos megszorítócsomagja - állítják a Jobbik, az MSZP és az LMP politikusai, akik erről az ellenzéki összefogás által létrehozott Egységben Magyarországért sajtóközpontjából tartottak közös, online sajtótájékoztatót kedden.
2022-01-11 18:19 mszp.hu

Országszerte folytatjuk karitatív akcióinkat!

Országszerte folytatjuk karitatív akcióinkat!
A Magyar Szocialista Párt célja a szociális válság felszámolása kormányváltás útján, emellett folytatja karitatív akcióit országszerte egészen az ünnepekig és tovább – közölte Varga László, a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke és Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke miskolci sajtótájékoztatóján pénteken.
2021-12-10 22:29 mszp.hu

Majd’ évtizedes csúcson a drágulás: az MSZP ismét javasolja az élelmiszerek ÁFA-kulcsának csökkentését

Majd’ évtizedes csúcson a drágulás: az MSZP ismét javasolja az élelmiszerek ÁFA-kulcsának csökkentését
Nagyon sok magyarnak okozott szomorúságot nyáron az új (akkor 400 forintos) kenyér ünnepe, tavasszal viszont eljöhet a korszakváltás.
2021-10-13 12:22 mszp.hu

MSZP: Meg kell oldani a Fidesz okozta brutális lakhatási válságot!

MSZP: Meg kell oldani a Fidesz okozta brutális lakhatási válságot!
Magyarországon súlyos lakhatási válságot okozott a Fidesz: ma már nem csak a lakás megszerzése, hanem a fenntartása is óriási problémát okoz a magyar családoknak – erről beszélt Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője a párt Facebook oldalán közvetített pénteki online sajtótájékoztatóján.
2021-07-30 12:47 mszp.hu
«123456...»