Baloldali Tömörülés Platform


A Baloldali Tömörülés Platform (BT) 1990-ben jött létre a Magyar Szocialista Párt alapításában igen jelentős szerepet játszó Népi-demokratikus Platform elveinek képviselőjeként. Mai formájában 1995-től működik.

Kezdettől fogva a saját munkájukból élők, a munkavállalók, a kis- és középvállalkozók, a tisztviselők és a szakértelmiségiek, valamint a pályakezdő fiatalok, a nyugdíjasok és a hátrányos helyzetűek érdekeinek képviseletét vállalja. A BT szilárdan támaszkodik a kritikai társadalomelmélet érvényes megállapításaira, az esélyegyenlőség és a társadalmi igazságosság alapvető értékeinek jegyében arra törekszik, hogy mindenki esélyt kapjon az értelmes élethez szükséges munkára, hogy segítse azokat, akik másokkal szemben hátrányosabb helyzetből indulnak.

A Tömörülés a gazdaság az egész társadalom számára azonos esélyeket biztosító versenyképességét, a környezeti fenntarthatóságot és a szociális igazságosságot, mint egymást segítő és nem, mint egymást kizáró célokat tartja szem előtt.

A platform egyértelműen állást foglal a társadalmi szolidaritás, az esélyegyenlőség, a minden embert megillető szabadságjogok tiszteletben tartása mellett, ugyanakkor következetesen elutasítja a nacionalizmus, a rasszizmus minden megnyilvánulását, és az emberek közötti egyenlőséget sértő minden más jelenséget. A polgári demokráciát azok szemével nézi, akiknek a legkevesebb jut belőle.

A BT távlati célja a demokratikus szocializmus megvalósítása. Hisszük, hogy ez a záloga a fenntartható fejlődésnek, sőt az emberiség megmaradásának is.
Stratégiai partnernek tekinti a szakszervezeteket, a fogyasztóvédelemmel és az emberi alapjogok védelmével foglalkozó egyesületeket és más szervezeteket.

Tiszteletbeli elnökök:

Kiss Péter Dr. Balogh Sándor
  Kiss Péter
(1959-2014)
  dr. Balogh Sándor
(1926-2004)
Dr. Koltai Dénes
(1947-2022)

 

Baloldali Tömörülés Platform

Kapcsolat

Cím 1114 Budapest, Villányi út 11-13.
Telefonszám +36 1 222 6797
E-mail cím baloldalit@mszp.hu

Vezetőség


Török Zsolt

Török Zsolt

ügyvezető alelnök

Kutassy György

alelnök

Rabi Béla

alelnök

Hubai László

elnökségi tag

Lovasi Gábor

elnökségi tag

Molnár Katalin

elnökségi tag
Molnár Zoltán

Molnár Zoltán

elnökségi tag

Takács István

elnökségi tag

Veres András

elnökségi tag


Kapcsolódó cikkek, videók

Nyilatkozat

Nyilatkozat
Az MSZP Baloldali Tömörülése 2019. július 6-án országos ügyvivői értekezletet tartott.
2019-07-15 22:42 mszp.hu

Van választás!

Van választás!
Hegyi Gyula elnök vezetésével tartotta meg Országos Ügyvivői értekezletét az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja a Magyar Szakszervezeti Szövetség székházában.
2018-02-14 14:35 mszp.hu

Az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja kiáll Botka programja mellett

Az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja kiáll Botka programja mellett
A 2018-as választások eredménye sorsdöntő lesz a magyar társadalom számára. Ez az utolsó alkalom, amikor demokratikus eszközökkel megállítható a Fidesz önkényuralmi rendszere, a kormány által szervezett rablás és korrupció, az oktatás és az egészségügy szétverése, a nyomor és a jogfosztottság.
2017-08-31 16:53 mszp.hu

Platformközi tanácskozás a leszakadt térségek gazdasági-társadalmi helyzetéről

Platformközi tanácskozás a leszakadt térségek gazdasági-társadalmi helyzetéről
A leszakadt térségek problémái kerültek központba az MSZP platformközi tanácskozásán Ózdon.
2017-05-10 18:47 Ózdi Városi Televízió

XXI. századi baloldali Botka-programot a nemzetnek!

XXI. századi baloldali Botka-programot a nemzetnek!
Sorsfordulóhoz érkezett a magyar nemzet, és benne a magyar baloldal. A fideszes maffiaállam miután szétlopta az ország vagyonát, most ellopja az ország jövőjét is. Újból a hárommillió koldus országa lettünk, a nyomor, az éhezés, a kilátástalanság még többeket fenyeget. Orbán és bűntársai végzetesen, undorító fölénnyel nézik le a több millió magyar szegény embert. Aki lenézi a szegényeket, az nem méltó az ország vezetésére, ezért sem hagyhatjuk, hogy Magyarország nyakán az Orbán-rezsim tovább élősködjön. A magyar baloldal is válaszúthoz érkezett, mert az európai szociáldemokrácia harmadik utas próbálkozásai megbuktak, a kapitalizmussal való elvtelen kiegyezés látványos kudarchoz vezetett. Ezt a népítéletet kapta meg 2010-ben az MSZP liberális deformációja!
2017-03-25 18:02 mszp.hu

Baloldali Tömörülés: Össze kell fogni a szakszervezetekkel!

Baloldali Tömörülés: Össze kell fogni a szakszervezetekkel!
Kaszárnyaszellem uralkodik az országban, az oktatás az összeomlás szélén áll, éheznek a végeken, a kórházak pedig az elfekvőhöz kezdenek hasonlítani – hangzott el a “Társadalmi egyenlőtlenség” című konferencián, amelyet az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja szervezett.
2016-02-06 17:18 mszp.hu

25 év Magyarországért

25 év Magyarországért

Negyedszázada, 1990 júniusában alakult meg az MSZP Baloldali Tömörülése. Akkor, amikor az ország egy része még a rendszerváltás mámorát élte, más része munkahelye elvesztése miatt már félt az agresszívan berendezkedő jobboldal országlásától. A Baloldali Tömörülést azok alapították meg, akik nemet mondtak a múltba révedő jobboldali reakcióra, de a szabad rabláshoz hasonló privatizációt és a vadkapitalizmust sem fogadták el.

2015-06-20 15:19 mszp.hu

Az új baloldal megteremtésével lehet perspektívát adni a nemzetnek

Az új baloldal megteremtésével lehet perspektívát adni a nemzetnek

Folyik a vita a magyar baloldal megújításának szükségességéről és irányáról. Ennek keretében tartott vitanapot az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja 2014. november 15-én. S hogy mennyire izgatja ez a kérdés az embereket, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ország minden részéről sokan jöttek el a Jókai utcai székházba és több, mint húszan hozzá is szóltak a vitához!
„Nem a sorozatban elveszített választási vereségek miatt került válságba az MSZP, hanem a válsága miatt veszített” – szögezte le kiindulásként vitaindítójában Földes György, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója. Ezt a több éve tartó folyamatot elemezte nagy felelősséggel és hozzáértéssel a Baloldali Tömörülés.

2014-11-25 14:05 mszp.hu

Az MSZP platformjai szerint véget ért az összefogás időszaka

Az MSZP platformjai szerint véget ért az összefogás időszaka
2014-10-15 12:40

Nem futott bele hazánk még egy pofonba

Nem futott bele hazánk még egy pofonba

Örömmel nyugtáztuk, hogy a miniszterelnök végre észbe kapott, és utasította belügyminiszterét a fajvédő konferencia megtartásának törvényes megakadályozására. Azt ugyan nem értjük, ha ezt megelőzően a szervezők már szerződést bontottak a konferencia rendezőivel, akkor mi végre ez a színjáték?!

2014-09-28 19:49 mszp.hu