Baloldali Tömörülés Platform


A Baloldali Tömörülés Platform (BT) 1990-ben jött létre a Magyar Szocialista Párt alapításában igen jelentős szerepet játszó Népi-demokratikus Platform elveinek képviselőjeként. Mai formájában 1995-től működik.

Kezdettől fogva a saját munkájukból élők, a munkavállalók, a kis- és középvállalkozók, a tisztviselők és a szakértelmiségiek, valamint a pályakezdő fiatalok, a nyugdíjasok és a hátrányos helyzetűek érdekeinek képviseletét vállalja. A BT szilárdan támaszkodik a kritikai társadalomelmélet érvényes megállapításaira, az esélyegyenlőség és a társadalmi igazságosság alapvető értékeinek jegyében arra törekszik, hogy mindenki esélyt kapjon az értelmes élethez szükséges munkára, hogy segítse azokat, akik másokkal szemben hátrányosabb helyzetből indulnak.

A Tömörülés a gazdaság az egész társadalom számára azonos esélyeket biztosító versenyképességét, a környezeti fenntarthatóságot és a szociális igazságosságot, mint egymást segítő és nem, mint egymást kizáró célokat tartja szem előtt.

A platform egyértelműen állást foglal a társadalmi szolidaritás, az esélyegyenlőség, a minden embert megillető szabadságjogok tiszteletben tartása mellett, ugyanakkor következetesen elutasítja a nacionalizmus, a rasszizmus minden megnyilvánulását, és az emberek közötti egyenlőséget sértő minden más jelenséget. A polgári demokráciát azok szemével nézi, akiknek a legkevesebb jut belőle.

A BT távlati célja a demokratikus szocializmus megvalósítása. Hisszük, hogy ez a záloga a fenntartható fejlődésnek, sőt az emberiség megmaradásának is.
Stratégiai partnernek tekinti a szakszervezeteket, a fogyasztóvédelemmel és az emberi alapjogok védelmével foglalkozó egyesületeket és más szervezeteket.

Tiszteletbeli elnökök:

Kiss Péter Dr. Balogh Sándor
  Kiss Péter
(1959-2014)
  dr. Balogh Sándor
(1926-2004)
Dr. Koltai Dénes
(1947-2022)

 

Baloldali Tömörülés Platform

Kapcsolat

Cím 1114 Budapest, Villányi út 11-13.
Telefonszám +36 1 222 6797
E-mail cím baloldalit@mszp.hu

Vezetőség


Kutassy György

ügyvezető alelnök

Rabi Béla

alelnök

Veres András

alelnök
Balogh András

Dr. Balogh András

elnökségi tag
Bódás Sándor

Bódás Sándor

elnökségi tag

Mezei Béla

elnökségi tag

Molnár Katalin

elnökségi tag
Molnár Zoltán

Molnár Zoltán

elnökségi tag

Takács István

elnökségi tag
Török Zsolt

Török Zsolt

elnökségi tag


Kapcsolódó cikkek, videók

Házhoz kell vinni a foglalkoztatást!

Házhoz kell vinni a foglalkoztatást!

Az MSZP szerint erre van szükség, hiszen a gazdaságilag fejletlenebb térségek még a fellendülésekből is kimaradnak.
 

2012-11-16 18:36 Észak Online

Országos tiltakozó aláírásgyűjtés-sorozatot indított útjára az MSZP

Országos tiltakozó aláírásgyűjtés-sorozatot indított útjára az MSZP

Országos tiltakozó aláírásgyűjtés-sorozatot indított útjára az MSZP, az ellenzéki párt szerint a választások előtt több kérdésben konszenzust kellene kialakítani a többségnek.
 

2012-10-27 12:34 MTI/mszp.hu

Egyre több a dolgozó szegény ember

Egyre több a dolgozó szegény ember
2012-03-23 16:53

Gyűjtőpárti stratégiáról vitáztak a platformok

Gyűjtőpárti stratégiáról vitáztak a platformok
2011-05-18 18:24

A konvergenciaprogram rosszabb, mint egy fűnyíróelvű megszorítócsomag

A konvergenciaprogram rosszabb, mint egy fűnyíróelvű megszorítócsomag
2011-04-20 17:26

Az emberek fizetik meg a kormány felelőtlen gazdaságpolitikájának árát

Az emberek fizetik meg a kormány felelőtlen gazdaságpolitikájának árát
2010-01-10 16:55
«1234»