A Magyar Szocialista Párt Tudományos, Felsőoktatási és Innovációs Tagozata a demokratikus szocializmus és a szociális piacgazdaság értékeit elfogadó, a tudományos kutatásban, a felsőoktatásban, a kutatás-fejlesztésben, az innovációban és a tudományos ismeretterjesztésben résztvevő értelmiségiek szervezete. A tagozat olyan nyitott szerveződés, amely felvállalja felelős tudomány-, felsőoktatás-, technológia- és innováció- (TTI) politikai állásfoglalások rendszeres kidolgozását, illetve saját vélemény kialakítását és annak képviseletét a kormányzat, valamint más demokratikus pártok és szervezetek hasonló állásfoglalásairól és intézkedéseiről.
Tudományos, Innovációs és Felsőoktatási Tagozat
Dokumentumok
















Vezetőség

Dr. Révész Márta

Agárdi Péter

Dr. Homonnay Zoltán

Dr. Vastagh Pál

Végvári Imre
Kapcsolódó cikkek, videók
Helyzetkép 2014. február - március

A világgazdaságban az év elején nem következtek be jelentős változások, a korábban megfogalmazott prognózisok szerint alakultak a gazdaságstatisztikai mutatók. Az Európai Unióban az első két hónap adatai a múlt évinél kedvezőbbek, és örvendetes, hogy az eurózóna országaiban is látható a válságot követő időszakban a gazdaság – igaz, szerény ütemű – növekedése.
Helyzetkép 2014. január - február

Az év elején csekély mértékben váltak optimistábbá az elemzők. Az idei és a jövő évre készített őszi prognózisok a világgazdaság előző két évben tapasztaltnál dinamikusabb bővülésével számoltak.
Helyzetkép 2013. december – 2014. január

A világgazdaság – előzetes adatok szerint – a múlt évben 3%-kal bővült, amely alig maradt el az előző évi 3,1%-os növekedéstől. A globális gazdaság tehát elfogadható mértékben fejlődött, azzal a sajátossággal, hogy a korábbi évektől eltérően a fejlett országok – egyébként alacsony – növekedési dinamikája valamelyest gyorsult, míg a fejlődőké – az érintett országok többségében átmenetileg – némileg lassult.
Helyzetkép 2013. november - december

Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben.
Nincs ok az örömre – reagálás a friss GDP-adatokra

A Fidesz nagyot mond, és a kicsinek örül. Orbán Viktor jobbkeze, Matolcsy György 2010-ben még arról beszélt, hogy „2013-ra, 2014-re elérhető a 7 %-os gazdasági növekedés”. Az első Széll Kálmán megszorító csomag 2011-es bejelentésekor már „csak” 4-6 %-os gazdasági növekedést jósolt az Orbán-Matolcsy kettős. Tegnap Kínában Orbán ismét 4 %-os bővülést ígért, de már csak 2016-ra.
Veszélyben a magyar tudomány szabadsága és műhelyeinek autonómiája!

Az MSZP Tudományos, Felsőoktatási és Innovációs Tagozatának nyilatkozata.
Helyzetkép 2013. október - november

Az év fordulóján a világgazdaság kilátásait tekintve – sok kétséggel ugyan – az óvatos derűlátás dominál az elemzői várakozásokban. Eddig csupán a harmadik negyedévre vonatkozó GDP adatok, az októberi bruttó szemléletű gazdaságstatisztikai adatok, valamint egyes novemberi adatok ismertek, és természetesen az eddig készült prognózisok, konjunktúraelemzések.
Helyzetkép 2013. szeptember - október

A harmadik negyedévről eddig megismert adatok lényegében alátámasztják a korábban közölt mértékadó prognózisok megállapításait: a világgazdaság növekedési üteme kissé lassult ugyan, de érzékelhető a bővülés, és a fejlett országok gazdasága némileg gyorsuló dinamikával fejlődik.
Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember

Ez év közepén részben váratlan események következtek be a világgazdaságban. Az a korábbi helyzet, mely szerint a globális gazdaság növekedése a fejlett országok gazdaságának stagnálása, némelyek recessziója mellett a fejlődő országok – ezen belül néhány meghatározó gazdaság gyors – bővülésének köszönhető, megváltozóban van.
Helyzetkép 2013. június - július

Hosszú idő után először fordult elő, hogy az Eurostat a várakozásoknál valamivel kedvezőbb adatokat hozott nyilvánosságra a gazdasági növekedésről. A második negyedév előzetes GDP adatai szerint az Európai Unió kikerült a technikai recesszióból, amely az előző két negyedévet jellemezte.