A Magyar Szocialista Párt Tudományos, Felsőoktatási és Innovációs Tagozata a demokratikus szocializmus és a szociális piacgazdaság értékeit elfogadó, a tudományos kutatásban, a felsőoktatásban, a kutatás-fejlesztésben, az innovációban és a tudományos ismeretterjesztésben résztvevő értelmiségiek szervezete. A tagozat olyan nyitott szerveződés, amely felvállalja felelős tudomány-, felsőoktatás-, technológia- és innováció- (TTI) politikai állásfoglalások rendszeres kidolgozását, illetve saját vélemény kialakítását és annak képviseletét a kormányzat, valamint más demokratikus pártok és szervezetek hasonló állásfoglalásairól és intézkedéseiről.
Tudományos, Innovációs és Felsőoktatási Tagozat
Dokumentumok
















Vezetőség

Dr. Révész Márta

Agárdi Péter

Dr. Homonnay Zoltán

Dr. Vastagh Pál

Végvári Imre
Kapcsolódó cikkek, videók
Helyzetkép - 2013. május - június

Az év első feléből eddig megismert adatok némileg hűtötték az optimizmust az idei növekedési kilátásokról. A Nemzetközi Valutaalap júliusban – a szokásoknak megfelelően – frissítette idei prognózisát.
Helyzetkép - 2013. április-május

Az első negyedév adatai alapján pesszimistábbak lettek az elemzők az Európai Unió ez évi kilátásait illetően, és változatlanul kedvezően ítélik meg a fejlődő országok gazdasági növekedését.
Helyzetkép - 2013. március-április

Az Európai Unió gazdasága – a várakozásoknak megfelelően – még nem lábalt ki a válságból, igaz, az első negyedéves adatok a prognosztizáltnál valamivel gyengébb helyzetet tükröznek.
Helyzetkép - 2013. február-március

Az Európai Bizottság közzétette szokásos tavaszi prognózisát az Európai Unió és az eurózóna idei és jövő évi gazdasági kilátásairól. A helyzetelemzés fontos eleme az elhúzódó recesszió tényszerű bemutatása és okainak feltárása.
Helyzetkép - 2012. november-december

Az év eleji időszaknak az a sajátossága, hogy a közvélemény a várható kilátásokra, a következő időszakot bemutató prognózisokra figyel, miközben még nem állnak rendelkezésre az előző év egészére vonatkozó adatok.
A Fidesz figyelmen kívül hagyta az egyetemi autonómia és demokrácia elveit

Az egyetemek politikai célú megregulázásának, a felsőoktatás közvetlenül kormányzati irányítás és néhány nagyvállalkozói csoport nyers érdekei érvényesítésének aggasztó folyamata újabb állomásához érkezett: a Debreceni Egyetem rektorául olyan személyt terjesztett elő Balog Zoltán miniszter, aki egyáltalán nem élvezi az egyetemi szenátus, az oktatók és hallgatók túlnyomó többségének bizalmát.
Orbán ismét hazudott

Orbán Viktor a tegnapi parlamenti felszólalásában is hazudott egy nagyot: 2002 és 2010 között a szocialista kormányok „csökkentették a nyugdíjakat, a béreket és a családtámogatásokat”. Nem véletlenül nem mondott számokat, mert azok csúnyán leleplezték volna.
Egyetértünk Orbán Viktorral

Örülünk, hogy Orbán Viktor elismerte: Magyarország ma is profitál azokból az eredményekből, amelyeket az általa zúdított özönvíz előtt a szocialista kormányok értek el.
Helyzetkép 2012. október - november

A múlt év talán legnagyobb gazdaságpolitikai tanulsága: a 2008 óta tartó világgazdasági válság gyors meghaladására nem lehet számítani. Ez a válság még jó néhány évig velünk marad, és a fejlett országok strukturális alkalmazkodásának minőségén múlik a kilábalás.