Ügy: Európai Unió



Európai hazafiakat toboroz Ujhelyi István

Európai hazafiakat toboroz Ujhelyi István
Görcsbe rándul a demokrata emberek gyomra, ha arra gondol, hogy milyen dúlást végeztek a Fidesz-kormány tagjai és képviselői az európai intézmények színe előtt az elmúlt napokban – fogalmazott Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti politikusa budapesti sajtótájékoztatóján. Az EP-képviselő hangsúlyozta, hogy a magyar emberek többsége – még a kormánypárti szavazók jelentős része is – pontosan tudja, hogy csak az Európai Unió biztosíthatja gyermekeinknek a biztonságot és a fejlődést, ezért Magyarországot az európai közösségben kell tartani. Ujhelyi szerint az európai fórumokon arrogánsan felszólaló kormánypártiakat nem a választási győzelem utáni gőg táplálta meggondolatlanság, hanem tudatos stratégia vezeti akkor, amikor durván nekitámadnak az európai közösségnek. Az MSZP politikusa szerint Orbán Viktor tudatosan le kívánja bontani a magyar emberek Európába vetett bizalmát és a saját bűnei miatt várható szankciókat is az Unió magyarellenes támadásaként állítja be.
2018-04-27 14:35 mszp.hu

Három gyerek, négy kerék, csak épp Londonban

Három gyerek, négy kerék, csak épp Londonban
„A következő kormányzás valószínűleg demográfiai súlypontú lesz” – mondta az újabb hatalmi ciklusra készülő Orbán Viktor. A részleteket még nem fejtette ki, de az világos, hogy a „család” lesz majd a fideszes kormányzás egyik fő témája, legalábbis propaganda és szövegbuborék szinten biztosan. Azt pedig csak remélni lehet, hogy a „családok gyarapodása” alatt nem a saját családjaik gazdagodását értik; ahogyan tették ezt eddig.
2018-04-22 16:44 mszp.hu

Szanyi Tibor: A magyar civil szervezetek számíthatnak az EU segítségére

Szanyi Tibor: A magyar civil szervezetek számíthatnak az EU segítségére
Az Európai Parlament mai plenáris ülésén az európai értékek védelmén dolgozó civil szervezetek támogatásáról vitáztak a képviselők.
2018-04-17 11:56 mszp.hu

Orbán pajzsként tartja maga előtt a nemzetet

Orbán pajzsként tartja maga előtt a nemzetet
Ujhelyi István sajtótájékoztatón figyelmeztetette a Fideszt, hogy változtatnia kell az Európai Unióval kapcsolatos politikáján, ha nem akarja, hogy Magyarország a következő évtizedekben soha nem látott hátrányba kerüljön az európai országokkal szemben.
2018-04-13 13:48 mszp.hu

Sok ezer magyar véleményét is tartalmazni fogja a Magyarországról szóló EP-jelentés

Sok ezer magyar véleményét is tartalmazni fogja a Magyarországról szóló EP-jelentés
„Mit ártott neked?” – ezzel a kérdéssel hívta konzultációra a Radikális Európai Demokraták mozgalma a magyar állampolgárokat. A RED azután indított online konzultációt, hogy kijelölték a Magyarország jogállami helyzetéről szóló EP-jelentés készítőjének a személyét és megindult a 7-es cikkely alapján elrendelt – eddig példa nélküli – eljárás Brüsszelben.
2018-03-11 12:30 mszp.hu

2018 kérdése: Orbánisztán vagy Európa?

2018 kérdése: Orbánisztán vagy Európa?
Orbán Viktor szerint a mai nappal véget érő esztendő a „lázadás éve” volt. Értette ezt arra, hogy Európában és a világban egyre komolyabb befolyást szereznek, pontosabban szerezhetnek a Fidesz jelenlegi politikájához hasonló nacionalista-populista, alternatív valóságot építő és kínáló erők. Jóslata csak részben igazolódott be, hiszen sem a francia, sem a holland választásokon nem sikerült kormányközelbe kerülnie a szélsőségesen illiberális mozgalmaknak, ahogyan a német választásokon sem kerekedett felül a populista kirekesztéssel operáló párt. Elvitathatatlan, hogy ezzel együtt látható az erősödésük (Ausztriában kormánykoalícióra is léptek a néppártiakkal), amelyet sem felülértékelni, sem alulbecsülni nem szabad.
2017-12-31 12:38 mszp.hu

Több ezer magyar fiatal kaphat jövőre ingyenes Európai vonatbérletet

Több ezer magyar fiatal kaphat jövőre ingyenes Európai vonatbérletet
Ujhelyi István az MSZP Európai Parlamenti képviselője tartott a mai nap folyamán sajtótájékoztatót a Nyugati Pályaudvaron.
2017-12-28 17:57 mszp.hu

Az uniós forrásokból Magyarországot kellene fejleszteni, nem pedig a Fideszt gazdagabbá tenni

Az uniós forrásokból Magyarországot kellene fejleszteni, nem pedig a Fideszt gazdagabbá tenni
Az uniós pénzek fideszes ellopását nem egy parlamenti vitanap fogja meggátolni, hanem a kormányváltás. 2018-ban a kormányváltást követően számon fogjuk kérni az uniós milliárdok sorsát. Önálló, korrupciót vizsgáló ügyészséget fogunk létrehozni és annak érdekében, hogy a fejlesztésre szánt pénzeket ne lehessen ellopni, átláthatóvá tesszük az állami pénzköltést és nyílttá a pályáztatást.
2017-12-04 12:23 mszp.hu

Brüsszeli források: a kormány úgy költekezik, mintha nem lenne holnap

Brüsszeli források: a kormány úgy költekezik, mintha nem lenne holnap
Büszkén hirdeti az Orbán-kormány, hogy még a választások előtt „ki fog pörgetni” minden olyan uniós forrást, amely a 2020-ig (vagyis a választások utánig) tartó támogatási időszakban még lehívható Magyarország számára. Döbbenetes azonban, hogy mindössze 3,7 százaléknyi számlát nyújtottunk csak be Brüsszelnek az elmúlt években. Vagyis, látványpékség csupán, hogy jól halad a hét éves fejlesztési keret nyertesekkel való lekötése, mert teljesítés alapú számlát közben alig küldünk az Uniónak.
2017-10-11 11:15 mszp.hu

Ujhelyi az Európai Ügyészség támogatására szólította fel a fideszes EP-képviselőket

Ujhelyi az Európai Ügyészség támogatására szólította fel a fideszes EP-képviselőket
Becsületbeli ügynek nevezte Ujhelyi István európai parlamenti képviselő szerdai, strasbourgi sajtótájékoztatóján a közös uniós ügyészség támogatását és erre szólította fel a kormánypártok EP-képviselőit is. Az Európai Parlament csütörtökön szavaz a szervezet felállításáról, amelynek a napokban már az EP szakbizottsága is zöld utat adott.
2017-10-04 12:57 mszp.hu
«123456...»