Ügy: Fogyasztóvédelem
Varga László: Igazi baloldali javaslatok a rezsiválság leküzdésére
Valós segítséget a magyar családoknak!
Egységes megoldás kell a devizahitelek ügyében
A devizahiteleseken nyerészkedik Trócsányi László
A fogyasztóvédelemhez fordultunk a TV2 jogsértése miatt
Azonnal vegyék le hamis mézeket a boltok polcairól!
Nyílt válasz
A Magyar Természetvédők Szövetsége, majd sok más, főként radikális baloldali szervezet 2,3 millió európai polgárra hivatkozva nyílt leveleket küldött a magyar európai parlamenti képviselőknek tiltakozásul a készülődő Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) ellen. A leveleket itt találja.
Betiltja az éjjel-nappali árusítást az Orbán-kormány, lesöpörték az MSZP javaslatát
Ismét több ezer munkahelyet szüntet meg a Fidesz-KDNP kormány azzal, hogy március 15-től betiltja az éjjel-nappali árusítást. Az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartásáról szóló jogszabályba ugyanis belecsempészték azt a kitételt, hogy az üzletek minden nap csak 6 és 22 óra között tarthatnak nyitva.
Az MSZP Fogyasztóvédelmi Tagozatának közleménye
Továbbra is aggodalommal szemléli a banki költségek magyarországi növekedését az MSZP Fogyasztóvédelmi Tagozata.
Nem tagadja a kormány a nemzeti italboltok tervét
Határozott kijelentést várunk Orbán Viktortól, vagy Varga Mihálytól, hogy nem vezetik be a nemzeti italboltok rendszerét! Az ugyanis nem jelent semmit, hogy a kormány nem tárgyalt erről, mivel az ilyen ügyek eddig sem így dőltek el, hanem Orbán Viktor személyes utasítására.