Az MSZP segít
A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttünk néhány olyan alkalmat, amikor szocialista aktivisták és politikusok az MSZP Szolidaritási Alapjából vagy más tevőleges módon segítséget nyújtottak vagy adományokat adtak rászoruló családoknak. Az Alapot 2018-ban hoztuk létre országgyűlési képviselőink fizetésemeléséből. Ők azóta sem veszik fel az emelést, bármennyit nő a fizetésük, így a növekményből az MSZP Szolidaritási Alapja még több segítséget nyújthat.
2021. Karácsonyi karitatív akció
A Magyar Szocialista Párt elnöksége úgy döntött, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is karácsonyi karitatív akciót indít.
Az MSZP a Szolidaritási Alapjából 15 millió forintot különített el annak érdekében, hogy segítséget nyújtson a rászoruló családok, egyedülállók, a munkájukat elvesztők számára a veszélyhelyzetben még nehezebb, ünnepi időszakban.
A jelenlegi helyzetben, amikor a Fidesz-kormány torz társadalompolitikája és elhibázott válságkezelése miatt mélyült a szegénység, amikor soha nem volt ilyen drága a kenyér, soha nem kellett ilyen sokat fizetni az alapvető élelmiszerekért, amikor folyamatosan veszít értékéből a forint, és rengeteg embernek került veszélybe a megélhetése, akkor rendkívüli segítségnyújtásra van szükség.
Az MSZP mindent megtesz azért, hogy egy ilyen elképesztően nehéz év végén, a szeretet ünnepén mosoly legyen minden gyermek és család arcán.
15 millió forintot oszt szét az MSZP karácsonyi karitatív akciójában
Tóth Bertalan: idén is a legnehezebb sorsú családokon szeretnénk segíteni
2021. Iskolakezdési karitatív akció
Tanévkezdés: 20 millióval segít az MSZP ott, ahol a legnagyobb szükség van rá
Tóth Bertalan: az MSZP húszmillió forinttal segíti a tanévkezdést
Tanévkezdés: az MSZP 20 millió forinttal segít
Iskolakezdési gyorssegély az MSZP-től
A rászoruló családok gyermekeinek iskolakezdését 20 millió forinttal támogatja a szocialista párt.
Az MSZP húszmillió forinttal segíti a tanévkezdést
Húszmillió forint jött össze az MSZP-s képviselők fizetéstöbbletéből
2020. Karácsonyi karitatív akció
Az MSZP országos karitatív akciót indít
Esztergályhorvátiban járt a Mikulás
Karácsonyi csomagok és játékok, Kecskemét
Budapest V. kerület.: karácsonyi ajándékcsomagok nyugdíjasoknak, többgyermekes családoknak
Tartós élelmiszer-csomagok osztása Pest megyében
Tartós élelmiszerek, játékok, édesség, cipők osztása Gyulán
Nyíregyháza – karácsonyi élelmiszer és ajándékok
Bonyhád - karácsonyi karitatív akció
Tartós élelmiszercsomagokat osztottunk időseknek Debrecenben
MSZP Kiskunhalas karácsony 40 családnak
Karácsonyi csomagok Kiskunmajsán
Karácsonyi élelmiszer-csomagok Makón
Karácsonyi élelmiszer-csomagok Debrecenben
Sopron, ajándékok, Sopron és Környéke Család és Gyermekjóléti Ellátás Intézet
Több mint egy tonna élelmiszert oszt ki az MSZP Vas megyében
Kecskeméten 100 család kapott csomagot
2020. Iskolakezdési karitatív akció
Tanévkezdést segítő karitatív akciót indított az MSZP
Makón is több tízezer forint értékű tanszer jutott el a rászorulókhoz
2020. Járványkezelési támogatások
Az MSZP képviselői 1-1 millió Ft-ot ajánlanak fel a fizetésükből védőfelszerelésekre
Egymillió forintot ajánlok fel képviselői fizetésemből… (Korózs L.)
Egymillió forintot ajánlok fel képviselői fizetésemből… (Harangozó T.)
Mindannyian felajánlunk egymillió forintot a képviselői fizetésünből… (Tóth B.)
Korózs Lajos maszkokat adományoz
Tóth Bertalan pártelnök második napja önkéntesként a Program a Pécsi Idősekért (PAPI) keretében.
Tartós élelmiszer-adományok Budapest Józsefvárosban
Az MSZP-frakció tagjai a Szolidaritási Alapba utalják a pénzt
Karitatív és segélyakciókat támogatnak a képviselői fizetésemelésből az MSZP-frakció tagjai
Az MSZP-frakció eladományozza a képviselői fizetésemelését
Segélyalapba utalja az MSZP a képviselők fizetésemelését
Tartós élelmiszer-osztás Győr-Moson-Sopron megyében
Újabb segélyakciót indítunk, 12 tonna tartós élelmiszert osztunk szét
Az MSZP 1 millió forinttal támogatja Böjte Csaba alapítványát
2019. Karácsonyi kartatív akció
A megemelt képviselői fizetésből nehéz sorsú családokon segít az MSZP (Hírklikk)
Tóth Bertalan nyílt levele Gulyás Gergelynek (Népszava)
Mire költik a fizetésemelésüket az ellenzéki politikusok? (atv.hu)
Több mint 15 milliót jótékonykodtak el a szocialisták (Hírklikk)
Elvittük a budapesti Szent János Kórházba az MSZP adományait (a Heim Pál Kórházba is vittünk!)
Az MSZP adományokat vitt a János Kórházba (Hírklikk)
2018. Karácsonyi kartatív akció
Erre lehet pályázni az MSZP jótékonysági alapjánál (Népszava)
Karácsonyi karitatív akciót indít az MSZP
Tűzifa és tartósélelmiszer adományt vittünk egy törökbálinti családhoz
Ruha- és ajándékbörze Budaörsön
Tartós élelmiszer-és ajándékosztás Borsod megyében