Ügy: Önkormányzat



Új alapokra kell helyezni az önkormányzati finanszírozási rendszert!

Új alapokra kell helyezni az önkormányzati finanszírozási rendszert!
A kormány az elmúlt évtizedben mindent megtett az önkormányzatok jogainak, autonómiájának ellehetetlenítéséért és a forrásaik megszüntetéséért. Ennek eredménye az egyre romló közszolgáltatási rendszer, a szociális szolgáltatások színvonalának lesüllyedése és a fejlődésre képtelen települések sokasága. Varga László, az MSZP elnökhelyettese szerint mindezen változtatni kell, június 9-én ezért olyan jelöltekre kell szavazni, akik a helyeikért dolgoznak és a közösség érdekeit tartják szem előtt.
2024-05-31 09:15 mszp.hu

Közvetlen férjenek hozzá az uniós forrásokhoz az önkormányzatok!

Közvetlen férjenek hozzá az uniós forrásokhoz az önkormányzatok!
Az ellenzéki városvezetések őrzik a demokrácia utolsó tartalékait, ezért mindent meg kell tenni, hogy ne gyengüljenek tovább, ne veszítsenek jogaikból és forrásaikból. Varga László, az MSZP elnökhelyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján pártja javaslatairól beszélt, melyek között szerepel az uniós források közvetlen felhasználása és az önkormányzati jogkörök visszaépítése. Kiemelten fontos, hogy megérkezzenek az európai uniós források hazánkba és az önkormányzatokhoz, ehhez azonban megállapodásokra van szükség az Európai Unióval. Ahhoz, hogy ez létrejöhessen, barátokat, szövetségeseket kell szereznie Magyarországnak az EU-ban. „Ennek egyik élharcosa Tüttő Kata, aki a Magyar Szocialista Párt jelöltje, az MSZP-DK-Párbeszéd közös listán. Arra kérünk mindenkit, hogy támogassa ezt a listát azért, hogy Tüttő Katához hasonló, jó szakemberek kerülhessenek az Európai Parlamentbe” – mondta Varga László.
2024-05-02 10:02 mszp.hu

Erős, önálló önkormányzatokra van szükség!

Erős, önálló önkormányzatokra van szükség!
Az MSZP rendszerváltást sürgető programja egy alternatív kormányzati javaslat, mely az önkormányzatok kérdésével is átfogóan foglalkozik - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján Varga László. Az MSZP elnökhelyettese kifejtette: az MSZP erős, demokratikus, autonóm városvezetéseket szeretne, melyek a kormánytól függetlenül működhetnek és fejlődhetnek.
2024-01-12 09:28 mszp.hu

A kormány az eladósodás és a bizonytalanság költségvetését nyújtotta be

A kormány az eladósodás és a bizonytalanság költségvetését nyújtotta be
A jövő évi költségvetés tervezete megalapozatlan mutatókkal számol, így szinte biztosra vehető, hogy – az idei büdzséhez hasonlóan - a jövő évi költségvetés is számos módosítást igényel majd. Szabó Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője a költségvetési vita csütörtöki napján elmondta, a kormány jövőre sem tervez valódi segítséget nyújtani a nehéz helyzetbe került önkormányzatoknak.
2023-06-15 15:46 mszp.hu

Horváth Csaba: A világon nincs még egy olyan ország, ahol az önkormányzatokat adóztatják és nem a gazdasági társaságokat

Horváth Csaba: A világon nincs még egy olyan ország, ahol az önkormányzatokat adóztatják és nem a gazdasági társaságokat
Budapest túlélőprogramjáról, a Horn Gyula sétányról, valamint a szolidaritási adó káros következményeiről is beszélt Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere, a Fővárosi Közgyűlés tagja, az ATV csütörtök reggeli Start című műsorában.
2023-04-27 11:56 mszp.hu

Kunhalmi Ágnes: Nincs 2026 az ellenzéknek, ha nincs 2024

Kunhalmi Ágnes: Nincs 2026 az ellenzéknek, ha nincs 2024
Kunhalmi Ágnes egy friss kutatás szerint az egyik legismertebb női politikus ma Magyarországon. Elmondta, tisztában van vele, hogy van, akinek azért nem szimpatikus, mert mindig megvan a saját véleménye. Az MSZP társelnöke szerint a 18. kerületben látszódik politikájának eredménye. A közelgő önkormányzati- és EP választásokról azt mondta, a NER-rendszerét csak összefogva lehet leváltani.
2023-03-10 10:43 mszp.hu

Kunhalmi Ágnes: Összefogással legyőzhető a Fidesz a választásokon

Kunhalmi Ágnes: Összefogással legyőzhető a Fidesz a választásokon
Az eddigi 16 mellett öt új polgármesterjelölt támogatását jelentette be az MSZP. A jövő tavaszi választásokon csak összefogással kerülhető el a Fidesz csapdája. A közelgő választást megelőző felkészülésről és az ellenzéki pártok közötti együttműködés szükségességéről beszélt Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
2023-03-07 13:02 mszp.hu

Kunhalmi Ágnes: Meg kell kezdeni a felkészülést az önkormányzati választásra

Kunhalmi Ágnes: Meg kell kezdeni a felkészülést az önkormányzati választásra
Meg kell kezdeni a felkészülést a 2024-es választásokra. Az MSZP azt várja a demokratikus pártoktól, hogy legyenek partnerek, és kezdődjenek meg a tárgyalások - erről beszélt Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, péntek este.
2023-02-20 10:55 mszp.hu

Nincs demokratikus és jóléti Magyarország erős önkormányzatok és önkormányzatiság nélkül

Nincs demokratikus és jóléti Magyarország erős önkormányzatok és önkormányzatiság nélkül
Az MSZP szerint el kell kezdeni felkészülni a 2024-es önkormányzati választásokra, ugyanis a Fidesz nem tétlenkedik. Orbánék célja, hogy megbuktassák a demokratikus városvezetőket, kitakarítsák az ellenzéket az önkormányzatokból. Az MSZP szerint mindenhol helyben kell eldönteni, ki a legalkalmasabb jelölt, ha nincs megegyezés, előválasztást kell tartani. Az eddig bejelentett 11 polgármesterjelölt mellett, most újabb 5 nevet jelentett be az MSZP, akiknek az indulását támogatja 2024-ben.
2023-02-17 12:58 mszp.hu

Alkotmánybírósághoz fordult Zugló a gigaberuházás miatt

Alkotmánybírósághoz fordult Zugló a gigaberuházás miatt
Újra az Alkotmánybírósághoz fordult Zugló önkormányzata, hogy megakadályozza a kerületbe tervezett gigaberuházást. Többek között erről is beszélt Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
2023-02-15 12:18 mszp.hu
«123456...»