Ügy: Rendvédelem



Az MSZP ragaszkodik a miniszterek meghallgatásához

Az MSZP ragaszkodik a miniszterek meghallgatásához

Értetlenül állunk a cinikus válasz előtt, amit a Fidesz adott arra a javaslatunkra, hogy az Ukrajnában történt események kapcsán a nemzetbiztonsági és a külügyi bizottság e heti együttes ülésén hallgassák meg Varga Mihályt, Hende Csabát és Pintér Sándort.

2014-08-18 13:28 mszp.hu

Átmeneti intézkedések helyett valódi megoldásokat!

Átmeneti intézkedések helyett valódi megoldásokat!

Pintér Sándor bejelentette, az egész országra kiterjesztik a 24 órás rendőri jelenlétet biztosító közbiztonsági programot. Az észak-keleti megyékben már láttuk mit jelent ez: a Készenléti Rendőrség folyamatos utaztatását az ország egyik végéből a másikba, a rendőri állomány folyamatos túlóráztatását, az igazgatásrendészeti és bűnügyi állomány utcára vezénylését és elvonását tényleges munkájától. Egy ilyen intézkedéssorozatnak válsághelyzetben, átmeneti jelleggel van létjogosultsága. Rendszerszerűen azonban alkalmatlan az ország közbiztonságának javítására. Hosszú távon sem a kizsigerelt KMB-s és közterületi járőrállomány állandó túlóráztatása, sem a helyismerettel nem rendelkező készenléti rendőrök vezénylése nem jelent megoldást. Amint elfogynak a túlórapénzek, és a Készenléti Rendőrség is visszavonul a laktanyáiba, az elszegényedett kistelepülések és a külvárosi lakótelepek lakói ugyanolyan, vagy még nagyobb közbiztonsági problémákkal szembesülnek.

2014-07-14 17:40 mszp.hu

A Belügyminisztérium rendeletére várva

A Belügyminisztérium rendeletére várva

Üdvözöljük, hogy a kormány ismét tett egy lépést az általunk már korábban is szorgalmazott vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj bevezetése felé. Örülünk, hogy a kormány legalább utólag megfogadja a Parlamentben elhangzó javaslatainkat.

2014-07-10 17:19 mszp.hu

Szent György napjára

Szent György napjára

Sárkányölő Szent György napján köszöntjük a rendőrség állományát. Köszönjük, hogy a közismerten nehéz körülmények ellenére felesküdtek, és hazánk polgárainak biztonsága érdekében nap, mint nap vállalják e számos veszéllyel, lemondással és jogkorlátozással együttjáró hivatást.

2014-04-24 09:33 mszp.hu

Tisztázzák Welsz Tamás gyanús halálának körülményeit!

Tisztázzák Welsz Tamás gyanús halálának körülményeit!

Sajtóhírek szerint Welsz Tamás halála gyanús körülmények között zajlott le, amelyek komoly kétségeknek adnak okot. Állítólag egy olyan ismeretlen méreg okozta halálát, amely csak a véráramba jutva okoz halált. Welsz Tamás egy rendőrautóban lett rosszul. Érthetetlen, hogy a felelős hatóságok milyen okból tartják vissza a halálesetet illetően lezajlott szakértői vizsgálatok eredményét.

2014-04-02 16:17 mszp.hu

Reagálás Kontrát Károly nyilatkozatára

Reagálás Kontrát Károly nyilatkozatára

Ma nem a választópolgárok, hanem kizárólag a TEK munkatársai érezhetik magukat nagyobb biztonságban Audi Q7-eseikben, valamint az általuk őrzött fideszes vezetők.

2014-03-25 11:59 mszp.hu

A honvédelmi miniszternek azonnal távoznia kell

A honvédelmi miniszternek azonnal távoznia kell
2014-03-18 16:17

Béremelést a rendvédelmi dolgozóknak!

Béremelést a rendvédelmi dolgozóknak!
2014-03-05 18:19

Kevesebb rendőr, romló közbiztonság

Kevesebb rendőr, romló közbiztonság
2014-01-31 18:41

Orbán Viktor és a kutya vacsorája: 10 ezer helyett csak 6 ezer forintot kap alanyi jogon a tiszthelyettesi állomány?

Orbán Viktor és a kutya vacsorája: 10 ezer helyett csak 6 ezer forintot kap alanyi jogon a tiszthelyettesi állomány?

„A választások előtt tett ígéretek annyit érnek, mint a kutya vacsorája” – hallhattuk Orbán Viktortól a Belügyminisztérium keddi állományértekezletén. A kormányfő ezt nyilván saját politikai gyakorlata alapján állította, hiszen a 2010 tavaszán tett ígéretei valóban csupán ennyit értek.

2014-01-31 16:33 mszp.hu
«123456...»