Havas Szófia, az MSZP fővárosi frakciójának tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, az sem segítette elő a humánpolitikai problémák rendezését, hogy tavaly év végén törvénymódosítással katasztrófa helyzetben bárhol szolgáltba állíthatók lettek az orvosok, és az sem, hogy a korábban megígért, de azóta végre nem hajtott bérfejlesztésből a háziorvosokat kihagyták.
A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy rohamosan fogy az idő, és egyre kevesebb ember hiszi el, hogy lesz bérfejlesztés, hogy megújulhatnak az intézmények, és a Semmelweis terv is "csak álom marad". Megjegyezte, hogy a rezidensek által letétbe helyezett 2.500 felmondólevél "ketyeg" és március elején lejár a határidő.
Havas Szófia kitért arra is, hogy senki nem tudja, milyen forrásból fogják kompenzálni a csökkenő béreket, holott a fiatal szakdolgozók 13-14 százalékkal kevesebbet keresnek. Hozzátette: az egészségügy bérrendezéséhez 100 milliárd forintra lenne szükség, de ismerve az ország helyzetét, és az IMF elvárásait, a probléma megoldására nincs sok esély.