A cél Salgótarján fejlődése

Sajtótájékoztatón mutatta be kedden az MSZP salgótarjáni polgármesterjelöltjét Tóbiás József pártelnök.

Tiszteltük és szerettük, mert rengeteget tett a közösségért, amelyben élt, és minden körülmények között hű volt a városához: Salgótarjánért dolgozott és kiállt a város érdekeiért – emlékezett Tóbiás József Dóra Ottóra, Salgótarján elhunyt polgármesterére.

A pártelnök kijelentette, hogy pártunk Dóra Ottó örökségéhez méltó jelöltet indít az időközi polgármester-választáson: Fekete Zsoltot, Salgótarján jelenlegi alpolgármesterét, aki maga is részt vett az elhunyt polgármester által megkezdett munkában, és tudását mindig a városnak és lakóinak szentelte. A jelöltről elmondta, hogy szociálisan érzékeny, baloldali ember, aki ismeri Salgótarjánt, a város polgárainak hétköznapi gondjait és örömeit.

Az MSZP számára fontos ez a választás, mert azt szeretnénk, ha a salgótarjániak példát mutatnának, és nagyon sokan mennének el szavazni február 28-án – mondta Tóbiás József, hozzátéve, hogy a salgótarjáni választás az MSZP és a Fidesz között dől el, a város egy békét, építkezést, gyarapodást hozó politika és a marakodás, a konfliktus, a civakodás között választhat.

Mérnökként és szociálpolitikusként mindig azon voltam, hogy Salgótarján ismét elérje azt a színvonalat, amely a kilencvenes években jellemezte – jelentette ki Fekete Zsolt. Ahogy fogalmazott, az a cél, hogy Salgótarjánban meg tudjon élni, aki dolgozni akar, az idős emberek pedig egészséges környezetben, biztonságban töltsék nyugdíjaséveiket.

A polgármesterjelölt rámutatott: Salgótarján nincs könnyű helyzetben, de ez az előző két ciklus fideszes városvezetésének köszönhető. Egy évvel ezelőtt elkezdtük megoldani a problémákat, és arra a következtetésre jutottunk, hogy összefogással, társadalmi párbeszéddel, együttműködve lehet cél a város stabilizálása majd fejlődési pályára állítása – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy baloldali többséggel mindez elérhető.

Fekete Zsolt negyedik ciklusát tölti a város önkormányzatában, vezette a szociális bizottságot, 2014. októbere óta alpolgármesterként is szociális ügyekkel foglalkozik.