Szakács László az MSZP országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a szocialista frakció egészségügyi vitanapot kezdeményez.
A politikus kijelentette, a 2016-os költségvetés a cserbenhagyás költségvetése, és ez alól az egészségügy sem kivétel. Véleménye szerint a kormánynak nincs valódi koncepciója, sem az igényeket, sem a képességeket nem ismeri.
Példaként említette, hogy míg a várólisták csökkentéséhez a „legkonzervatívabb becslések szerint is” 75 milliárd forint lenne szükséges, addig a kormány 5-6 milliárd forintot fordít erre.
A magyar költségvetésnek ott kell helytállnia ahol más nem áll helyt, ez pedig az egészségügy, az oktatás és a szociális szféra – foglalta össze a politikus.