Az MSZP elnöke elmondta: ma a közszférában átlagosan nettó 100 ezer forinttal keresnek kevesebbet, mint a reálszférában. Hozzátette: a közszférában meginduló fizetésemelések húznák magukkal a reálszféra fizetéseit is.
Tóbiás József hangsúlyozta: az MSZP nem fogadja el az országot szétszakító jövedelemkülönbségeket, amikor látható, hogy van pénz urizálásra, focicsapatra, fűtött pályára vagy éppen a miniszterelnök várba költözésére.
A pártelnök szerint az elmúlt egy hónap elemzései bizonyítékként szolgálnak arra, hogy a felzárkózás stratégiáját a fizetésemelés köré kell szervezni, mert csak fizetésemeléssel lehet versenyezni, csak fizetésemeléssel lehet itthon tartani a fiatalokat.
Csak az értékteremtő munka elismerése emelheti fel a nemzetet, ha minőséget várunk el, megfelelő fizetést kell adni – szögezte le Tóbiás József.
Az MSZP elnöke elmondta: egy következő baloldali kormány alatt lehet, hogy kevesebb út és dísztér fog megépülni, de biztosan lesz fizetésemelés.
Harangozó Gábor egyértelművé tette: az MSZP-nek megkérdőjelezhetetlen váltópártjává kell válnia ennek a „mocsok rendszernek”.
A párt Somogy megyei elnöke rávilágított, amíg a Fidesz-KDNP-kormány 769 milliárd forintot vont ki a nyugdíjellátó rendszerből, addig körülbelül ugyanennyit tettek bele a propagandagépezetként működő magyar televízióba.
Harangozó Tamás, az MSZP Tolna megyei elnöke azt mondta, azokat kell támogatni, akik a heti több mint 40 lemelózott óra után sem tudnak megélni.
Tolna megye egyik súlyos problémájaként említette a népességfogyást, melyben egyre nagyobb szerepe van az elvándorlásnak.
Kijelentette: az Orbán-kormány nem tud megoldást kínálni a hétköznapi emberek problémájára, mert a rendszer maga a probléma.
Dr. Fodor Csaba Zala megyei elnök szerint jogos a fizetésemelés igénye, ám a vállalkozások terhei nem nőhetnek tovább, az előkészítendő adópolitikát az ő érdekeiket is figyelembe véve kell megalkotni.
Elmondta: Zala megyét is súlyosan érinti az elvándorlás; a kereskedelem és a vendéglátás területéről egyre többen mennek el Olaszországba és Ausztriába.
Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese bejelentette, a párt népszavazást kezdeményez az állami földek eladásáról. Mint mondta, bízik abban, hogy az ország többsége beáll a kezdeményezés mögé, mert az emberek „nem értenek egyet az állami földek ellopásával”.