mszp.hu | Belföld | kvóta népszavazás | Alkotmány
2016. május 10. 12:26

A Fidesz félelmében (is) dobálja ki a milliárdokat az ablakon

Nem lett volna jogi akadálya annak, hogy egyszerre bonyolítsák le a népszavazásokat. Hogy nem így lett, az a Fidesz politikai érdekeinek "köszönhető". Megint milliárdokat dobunk ki az ablakon.

A Fidesz lehetetlenné tette, hogy egy napon és egy lapon tartsák meg a kormány által kezdeményezett kvóta-népszavazást és az MSZP által kezdeményezett fideszellenes népszavazást – mondta sajtótájékoztatón Bárándy Gergely országgyűlési képviselő. A politikus megerősítette, hogy az MSZP folytatja az aláírásgyűjtést, és nem adja le még az összegyűlt százezer aláírást. Folytatódik tehát a küzdelem azért, hogy a fideszellenes népszavazásra sor kerüljön, ha nem is a kvóta-népszavazással egyszerre.

A képviselő rámutatott, hogy a mai döntéssel a Fidesz minden család zsebéből ezreket húzott ki, hiszen egy népszavazás 5-6 milliárd forintba kerül. Ezt érték el azzal, hogy a házszabálytól eltérve, különleges eljárásban megszavazták a kvótás népszavazás kiírását.

Nem csupán a józan ész, hanem a jogszabályok is amellett szóltak, hogy a népszavazásokat együtt tartsák – mondta Bárándy Gergely, aki kifejtette, hogy mind az Országgyűlésnek, mind a Nemzeti Választási Irodának lett volna lehetősége a határidőkkel úgy gazdálkodni, hogy a népszavazásokat végül egy napra írják ki. A politikus azért is bírálta az illetékeseket, amiért a nemzeti választási szervek és az Országgyűlés nem volt hajlandó ebben a kérdésben jóhiszeműen együtt működni, pedig erre az Alkotmánybíróság korábbi döntései kötelezik is őket.