A határozatképtelenséget Legény Zsolt az albizottság elnöke állapította meg a testület ülésének megkezdése előtt, mivel a kormánypárti honatyák nem jelentek meg, így az ülés meg sem kezdődhetett.
Az ellenőrző albizottság tájékoztatót kívánt volna meghallgatni az állami tulajdonban lévő földek magántulajdonba adásáról, valamint a földművesek földtulajdonhoz juttatásához szükséges tervezett intézkedésekről.
Az albizottsági ülésen a meghívott előadók: Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, valamint Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára sem jelent meg.
Az albizottság elnöke közölte: a kormány képviselői csütörtökön reggel levélben mondták le részvételüket.
Az ülés határozatképtelenségének megállapítását követően Gőgös Zoltán javasolta: az albizottság elnöke a történtek miatt írjon levelet a miniszterelnöknek, amelyben kérje, hogy vonják felelősségre azt a két minisztériumot, amelynek képviselői nem jelentek meg az albizottság ülésén, mivel a tárcák nem teljesítették alkotmányos kötelezettségüket.
Harangozó Gábor úgy vélte, nem lehet csodálkozni azon, ami történt, hiszen a kormány szándékáról az ügyben a sajtóból értesült a magyar közvélemény.