Gúr Nándor, a szocialista párt országgyűlési képviselője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a munkaadók és munkavállalók egy közösen befizetett másfél százalékos járulék formájában évente mintegy 180-190 milliárd forinttal járulnak hozzá az álláskeresés segítéséhez, a kormány azonban idén ebből az összegből mindössze 57 milliárd forintot fordít erre a célra.
A politikus szerint a Fidesz ehhez hasonló lépései miatt is vált méltatlanná és hiteltelenné a kormányzásra. Úgy fogalmazott, az emberek belerokkannak, ha a jelenlegi 27 százalékról nem csökkentik a "szegények adójának" számító áfát, továbbá a társadalmi feszültségeket növelheti az is, ha a kabinet nem teszi lehetővé, hogy minden családban legyen legalább egy munkavállaló.
Gúr Nándor a foglalkoztatottsági adatokat értékelve azt mondta, lehet, hogy a számok azt mutatják, hogy egyre többen dolgoznak, a statisztikát jobban megnézve azonban az látszik, hogy 50 ezerrel nőtt a részmunkaidőben foglalkoztatottak száma és 22 ezerrel csökkent a teljes munkaidőben alkalmazottak köre, vagyis - folytatta - az emberek valójában kevesebbet dolgoznak és ezért kevesebb bért is kapnak. Külön kiemelte, hogy a 24 év alattiak körében több mint 26 százalékos a munkanélküliség, míg az 520-530 ezer álláskereső 47 százaléka legalább egy éve keres új munkalehetőséget.