Belföld | tanévnyitó közoktatás
2012. augusztus 31. 12:23

A hetvenes évek oktatáspolitikája tér vissza

A korábbi oktatási miniszter pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, ez csak a kezdet, de 2013-ra olyan lesz a magyar iskolaügy, mint 1973-ban volt: a tanárok állami iskolákban, államilag kinevezett igazgatók vezetésével az állam által ellenőrzött tananyagot oktatják majd, és ezt a központból irányítják. "Minden ugyanúgy, mint 1973-ban, csak a Klebelsberg név nem illik ahhoz az időszakhoz" - utalt a szeptember 1-jével létrejövő intézményfenntartó központra.

Véleménye szerint a múltidézés felfordulást, színvonalcsökkenést okoz - a jó iskolák rosszabbak lesznek, a rosszak nem válnak jobbá -, ráadásul sokba kerül, ezért a források biztosítása érdekében sok pedagógust elbocsátanak, míg a településvezetőknek raktárosi szerep jut, iskoláik jövőjébe nem szólhatnak bele, legfeljebb a krétáról és a villanykörtékről kell gondoskodniuk. Ezért - jelezte - abban bízik, hogy a múltidézés csak két évig tart.

Hiller István az MSZP terveit összefoglalva közölte: továbbra is lehetővé tennék, hogy az önkormányzatok - ha akarnak és képesek rá - iskolafenntartók legyenek, így az "iskolavárosoknak" - például Szegednek, Debrecennek, Sárospataknak, Pápának, Sopronnak, Pécsnek, Győrnek, Veszprémnek és budapesti kerületeknek - is visszaadnák iskoláikat, hogy folytassák hagyományaikat. A szocialisták előírnák, hogy egyházi iskola, ha ugyanazt a feladatot végzi, nem kaphat több pénzt az állami-önkormányzatinál, és helyreállítanák az érdekegyeztetés rendszerét is.

Az MSZP célja, hogy a 2013/14-es tanév végére, vagyis a parlamenti választás után mindez a magyar oktatáspolitikája alapját képezze - jelentette ki.

Hiller István - azzal kapcsolatban, hogy Kolláth György alkotmányjogász szerint a demokratikus ellenzéknek meg kell fontolnia a választástól való távolmaradás lehetőségét - kérdésre válaszolva elmondta: képviselőként és a szociáldemokrata platform vezetőjeként az a véleménye, hogy az MSZP "minden választáson, ahol indulhat, induljon el". Hozzátette: érti a felvetést, egy demokráciáért aggódó értelmiségi megfogalmazhat ilyen véleményt, a szocialista pártnak azonban az a dolga hogy politizáljon, sok millió ember érdekét és véleményét képviselje.

"Választást nyerni csak az tud, aki elindul a választáson. (...) Én meg nyerni szeretnék" - hangoztatta. Arra a kérdésre, hogy képesnek látja-e erre az MSZP-t, úgy válaszolt, hogy hisz benne és ezért dolgozik, de latin szakosként kétféle jóslási technikát ismert meg, a madár- és a béljóslást, és egyikre sem vállalkozik.