Erről Szabó Imre volt szocialista környezetvédelmi miniszter, jelenleg országgyűlési képviselő, az MSZP fenntartható fejlődés kabinetjének vezetője beszélt szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus szerint a kormányoldal előkészítetlen szabályozása miatt területenként egyenlőtlenül emelkedtek a szolgáltatási díjak.
Példaként említette, hogy míg Debrecenben nettó 20 százalékos drágításról döntött a helyi önkormányzati testület, addig Szegeden, ahol az ország egyik legmodernebb hulladéklerakója működik, mindössze 4,2 százalékkal kell többet fizetnie a lakosoknak. Az önkormányzatok felelőtlen árszabása miatt több helyen előfordulhat, hogy költségvetési forrásból kell majd kisegíteni a kabinet rossz gazdaságpolitikája miatt is nehéz helyzetbe sodródott hulladékgazdálkodó szervezeteket - mondta.