A jegybankelnök csupán pártszolga

A jegybankelnök személyével szemben a közbizalom megszűnt, és bebizonyosodott, hogy ő már csak pártszolga – jelentette ki Tóbiás József, az MSZP elnöke hétfői napirend előtti felszólalásában.

A pártelnök kifejtette, az nem blöff, hogy Matolcsy a magyarok kárán összeszedett 260 milliárd forintot osztotta a családtagjainak, ismerősöknek, ismerősök vállalkozásainak, ráadásul a Matolcsy-ügy mára gyengíti Magyarország nemzetközi megítélését és pénzügyi stabilitását.

Tévednek, ha azt hiszik, hogy az emberek nem értik, mi történik az országban és akkor is tévednek, ha nem hiszik el, hogy az embereknek elegük van az üzemszerű lopásból, aminek semmilyen következménye nincs - fogalmazott.

Tóbiás József hangsúlyozta, a társadalom döntő többsége, köztük fideszes szavazók,  menesztené Matolcsy Györgyöt, mert mindenki előtt világos, hogy négymilliós zongora, milliós szőnyeg és titkárnők könyvének finanszírozása helyett inkább az oktatásra és az egészségügyre kell költeni a közösből .

Eközben a kormány úgy tesz, mintha minden rendben lenne, pedig szégyellnie kellene magát azoknak a kormánypárti képviselőknek, akik megszavazták azt a törvényt, ami lehetővé tette volna a közpénzek közpénz jellegétől való megfosztását – tette hozzá.

Az MSZP elnöke szerint a kormánypárti képviselők a legfőbb ügyészséggel karöltve egy csapatba tartoznak, egy követ fújnak, és így ma már Matolcsy-Polt-ügyről kell beszélnünk, aminek egyenes következménye, hogy a legfőbb ügyésznek a saját feleségét kellene kihallgatnia, aki személyzetisként és alapítványi kurátorként is felelős volt ezekért a pénzekért.

Tóbiás József szerint egyetlen megfelelő lépés létezik a jelenlegi helyzetben, ez pedig Matolcsy távozása.

Az MSZP közleménye

2019-07-26 16:03

Kapcsolódó párttagok