Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint Magyarország azért van bajban, mert a politikai jobboldal elsajátította a szélsőséges gondolatokat és azoknak teret engedett.
Tóbiás József pénteken pártjának a munka ünnepén tartott városligeti rendezvényén azt mondta, a szélsőséges eszmék, politikai korrupcióval társítva, gyökeret vertek "a Fidesz-Jobbik világában". "Beépült, mint egy egészséges testbe a vírus. Alattomos kór az, amely lerohanta és megmérgezte a társadalmunkat" - mondta. Ma a kormány nem védi, hanem megosztja és bántalmazza a társadalmat - összegzett.
Mint ahogy az emberi test küzd a kórral, úgy kell küzdenie Magyarországnak is ezzel a kórral - közölte, megjegyezve, hogy ez a vírus nem csak az ország problémája már, a felvilágosult európai demokráciára is veszélyt jelent.
Tóbiás József szerint a munka világában igazságtalanság, kiszámíthatatlanság, káosz alakult ki. Elmondta, hogy Ferenc pápa tavaly 450 millió forintot adományozott a szegényeknek. Milyen az a most kormányzó keresztény kurzus, amely vezetőjét nem képes megérteni? - kérdezte.
A pártelnök igazságos, többkulcsos adórendszert szorgalmazott. Mint mondta, "a Fideszen kívüli világ" értékteremtő munkahelyeket, biztonságos, egészséges körülményeket szeretne a munkavégzéshez, illetve azt, hogy a 40 évet ledolgozó férfiak is nyugdíjba vonulhassanak, valamint jogokat a szakszervezeteknek.
Tóbiás József a 25 évvel ezelőtti rendszerváltást értékelve azt mondta: az ország tagja az európai közösségnek, amely biztonságot nyújt számára, de adósságként megmaradt a jóléti, a szociális rendszerváltás.
Szerinte az elmúlt 25 évben sokszor a pártok felülről próbálták megszervezni azt, hogyan működjön az ország. Rá kellett jönni 2010-ben - folytatta -, hogy a csak felülről épült alapzatot könnyen szét lehet verni.
A pártelnök azt mondta: újra kell építeni Magyarországot, az építkezést pedig alulról kezdik, és minden kisközösség együttműködő partnerként tekinthet a szocialistákra.
Kitért arra, hogy a városligeti Nagyrétről indult Horn Gyula az 1994-es győzelemre és 2002-ben Medgyessy Péter is. Voltak csendesebb idők is - vélekedett - , azok akkor voltak, amikor az MSZP elveszítette valódi lényegét: hogy nem a párt a fontos, hanem az emberek.
Elmondta azt is, hogy május 1-jét többnek tekintik, mint baloldali ünnepnek, hiszen abban megjelenik emellett a nemzet és az európaiság. Hozzátette: 2004. május 1-jétől Magyarország az Európai Unió tagja. Az MSZP számára a baloldaliság, Magyarország és Európa egy háromgyökerű fa - hangoztatta.