Trippon Norbert, a párt IV. kerületi frakciójának vezetője, az MSZP budapesti szervezetének ügyvezető alelnöke keddi, fővárosi sajtótájékoztatóján közölte: tudomásuk szerint május 1-jével bezárják a traumatológiai és a neurológiai osztályt az újpesti intézményben. Tájékoztatása szerint összesen 190 aktív ágyat akarnak megszüntetni, ebből százat a baleseti sebészeten és a traumatológián, negyvenet pedig a neurológián.
A szocialista politikus szerint ez azért is tragikus lenne, mert a kórház a 450 ezer lakosú észak-budapesti régió, vagyis több kerület és az agglomeráció egy részének az ellátásáért felel. Mint mondta, az intézmény évente 3000-3200 baleseti sérültet lát el, akiket be is kell fektetni, s több mint 6000 embert ambuláns ellátásban kell részesíteni.
Trippon Norbert furcsának találja, hogy a városrész fideszes országgyűlési képviselői, köztük a polgármester és az intézmény orvos-igazgatója nem lépett fel a terv ellen, holott álláspontja szerint ez "hivatali és erkölcsi kötelességük" lett volna. Közlése szerint péntekre "lila lokálpatrióta" demonstrációt szerveznek, amelyet nem pártkérdésnek, hanem az állampolgárok élete, biztonsága kérdésének tartanak.
Havas Szófia, a szocialista párt fővárosi képviselője úgy véli, Szócska Miklós egészségügyi államtitkár és a Fidesz egészségpolitikája életveszélyessé vált a betegellátás szempontjából. Hozzátette: sem racionálisan működő intézményműködtetést, sem racionális feladatelosztást nem lát.
A szocialista egészségpolitikus bírálta, hogy további pénzeket vonnának ki a gyógyszerkasszából, nem tudni, mi lesz az intézmények sorsa, s azok vezetői is bizonytalanságban vannak. Megjegyezte, hogy mindeközben a kórházak adósságállománya rohamosan nő.
Havas Szófia kifogásolta azt is, hogy az idén az ágazatból csaknem 300 milliárd forintot vontak ki, amelyből 100 milliárdot korábban az önkormányzatok biztosítottak, az állami kézbe adás után viszont az állam nem tette be ezt a forrást. A fővárosi ellenzéki képviselő leszögezte: az állami kézbe adás mögött csak ingatlanszerzési lehetőséget és a központosított közbeszerzések megszerzését látja.