Harangozó Tamás, a párt frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten, a Belügyminisztérium központi épülete előtt tartott sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, komoly gondot fog jelenteni, hogy januártól a túlórákért szabadnapot kapnak a dolgozók.
Értékelése szerint az egyébként is létszámhiánnyal küzdő rendvédelem területén néhány hónap után nem lesz, aki dolgozzon, mert mindenki a "kényszerszabadságát" fogja tölteni.
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja azt mondta, a büntetés-végrehajtásban a legsúlyosabb a helyzet, a rendelkezés hatására az összeomlik.
Harangozó Tamás közölte, az MSZP azt várja el a kormánytól, hogy még a nyáron hozza nyilvánosságra azt a törvénymódosítást, amely a túlórák pénzben való megváltásának határidejét kitolja.
A BM azt a költségvetési módosítást is ismertesse ezzel egyidejűleg, amely megteremti a határidő kitolásának pénzügyi fedezetét - tette hozzá. Kérdésre válaszolva azt mondta, tavaly mintegy nyolcmillió túlóra volt, a költségvetésben erre több mint 11 milliárd forint volt, a jövő évi büdzsé azonban csak 1,7 milliárd forintot tartalmaz erre a célra.
A frakcióvezető-helyettes a rendőrök tömeges leszerelésének megelőzése érdekében lakbértámogatási és kamatmentes nagy összegű lakásvásárlási kölcsönprogramot javasolt.
Közölte, a büntetés-végrehajtás területén akár törvénymódosítással, de tegyék lehetővé, hogy a rendőrség segíthessen a fogvatartottak bíróság elé állításában.
Harangozó Tamás azt mondta, a bíróságoktól azt kérik, hogy alkalmazzák a július 1-jén bevezetett távmeghallgatási rendszert, mert az óriási segítség lenne a rendvédelmi szerveknek.
Aképviselő arra is felszólította a BM-t, hogy legkésőbb ősszel kezdje el "az évek óta lebegtetett" börtönépítési programot. "Nem kell egyszerre nyolc börtönt építeni, bőven elég ha egyet, de valamit most már kezdjenek el csinálni" - fogalmazott.
A politikus kérdezték arról, hogy a kormány a rendvédelmi életpálya bevezetésével indokolta a túlóraszabályok megváltoztatását és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, ha szükséges, törvénymódosítást javasolnak. Harangozó Tamás rámutatott arra, hogy az életpálya keretében történő 50 százalékos béremelés a 2015-ös bázishoz képest jelent ekkora mértékű emelést, ezért idén szinte már senki nem kapott béremelést. Szerinte az életpálya az eredeti cél - a létszámhiány megszüntetése - területén is csődöt mondott, továbbra is óriási a létszámhiány. Korrekcióra szorul a rendszer - hangsúlyozta, megjegyezve: Papp Károly korábbi országos rendőrfőkapitány szerint 2022-ig kellene eltolni a túlóraszabály bevezetését.