Szakács László azt is követelte, hogy a kabinet fogadja el az Adóskamara kezdeményezését, függesszék fel a végrehajtásokat az új banki elszámoltatás törvénybe iktatásáig.
Szorgalmazta azt is, hogy a követeléskezelőkhöz hasonlóan az adósoknak is legyen lehetőségük - megfelelő feltételek mellett - visszavásárolni az adósságukat a tartozás 12-19 százalékáért.
A szocialista politikus szerint 2011-ben Orbán Viktor és vezető fideszes politikusok azt mondták, a bankok megtévesztették, nem tájékoztatták megfelelően ügyfeleiket, csalárdul jártak el. Ma ezeknek a mondatoknak a bebizonyításáért pereket kell indítania a devizahiteleseknek - tette hozzá.
Szakács László szerint a kormány ellehetetleníti a perek indítását, a végrehajtásokat pedig könnyíti. Megjegyezte, sajtóhírek alapján a végrehajtói kamara olyan javaslatot készít a kormánynak, amely megkönnyítené a végrehajtási eljárásokat.
Az MSZP elnökhelyettese úgy értékelt, a kormány a bankok oldalára állt.
Hozzátette: az EBRD-vel kötött, egy bank megvásárlását is tartalmazó megállapodás aláírásával Orbán Viktor azt vállalta, a bankoknak egy fillérjében sem fog kerülni a devizahitelek forintosítása, és nem gördítenek semmilyen akadályt a kilakoltatások, illetve a végrehajtások elé.