Belföld | bányásznyugdíjak
2013. április 11. 13:05

’A kormány átveri a jövő nyugdíjasait’

A politikus elmondta, hogy a parlament hétfői ülésnapján két dolog vált számára egyértelművé. Az első, hogy a volt magán-nyugdíjpénztári tagok nem kapják vissza korábbi befizetéseiket. Ez azt jelenti, hogy 12 évnyi összeggel, azaz fejenként átlagosan 1 millió forinttal károsultak a magyar állampolgárok. - Míg a kormány plakátkampányban hirdeti, hogy megoldja a nyugdíjak ügyét, a valóságban 3 millió embert fosztott meg jogos járandóságától – tette hozzá Sós Tamás.

Ráadásul napvilágra került Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkárnak - a bányásztársadalom nyugdíját érintő kérdésekről szóló - interpellációját követően az, hogy ezeket az embereket 2012. január 1-je óta csak hitegetik. Gyöngyösön, Visontán és Bükkábrányon azóta is hiába várják, hogy az úgynevezett „bányásznyugdíjat” visszakapják.

Sós Tamás elmondta: ezeknek az embereknek 20-30 százaléka - munkakörülményeiből kifolyólag - nem éri meg az öregségi nyugdíjat, emiatt különösen fontos megérteni azt, hogy ők nem kegyet kérnek, hanem a jogos járandóságukat és azt, hogy - a szakszervezeteikkel való tárgyalásokat követően - a kormány állítsa helyre a 2012. január 1-je előtti állapotokat.