A szocialista képviselő arra reagált, hogy a parlament pénteken - Áder János köztársasági elnök kifogásai nyomán - új formában fogadhatja el az egyszer már megszavazott takarékszövetkezeti integrációt.
A kabinet lépéseit bíráló Burány Sándor azt mondta, hogy a kormány olcsó populizmussal leplezi saját sikertelenségét és mohóságát. Szavai szerint ennek a mohóságnak az újabb fejezete, hogy a földek lenyúlását, a trafikok haveroknak történő szétosztását és a közbeszerzések lehalászását követően most a takarékszövetkezetek pénze és üzleti hálózata az "újabb konc".
A kormány ezzel "egy gátlástalan, szemérmetlen államosítást valósít meg", amelynek során ráteszi a kezét körülbelül egymillió kisember pénzére és egy olyan fiókhálózatra, amely elsősorban olyan kistelepüléseken van jelen, ahol a nagy bankoknak ez nem éri meg - folytatta.
Szerinte a kabinet felszámolta a jogbiztonságot és most már a kisemberek létbiztonságát fenyegeti.
Belföld, Gazdaság |
takarékszövetkezet dilettáns gazdaságpolitika államosítás
2013. július 05. 11:37