A kormány és a valóság: még köszönőviszony sincs

A valódi Magyarországon három területen van valódi vészhelyzet: a szociális területen, valamint az oktatás és az egészségügy területén – mondta pénteken Tóbiás József.
Pártunk elnök-frakcióvezetője arra reagált így, hogy a kormány a menekültek miatt válsághelyzetet hirdetett. Mint mondta a felsorolt területeken azért is indokolt a vészhelyzet kihirdetése, mert a legtöbb forrást innen vonták el. Emiatt alacsonyabbak a fizetések, amiből következik a tömeges pályaelhagyás, a krétahiány, az egészségügyben a kórházi fertőzések okozta elhalálozások radikálisan megemelkedett száma.
 
Tóbiás József szerint a kormány teljesen elvesztette kapcsolatát a valósággal: ezt Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter maga is megfogalmazta. A pártelnök rámutatott, hogy Lázár az uniós források felhasználása kapcsán egyértelművé tette, kik azok, akik számukra elfogadhatóak, közpénzből támogatáshoz juthatnak.
 
Az elmúlt hetek kormánydöntései köszönőviszonyban sincsenek a valósággal , mert a valóság az, hogy a fekete ruhás nővér, a salgótarjáni emberek, a pedagógusok, a szülők és diákok megmozdulása mutatja, hogy Magyarországon egyre többen vannak, akik nem félnek – jelentette ki a politikus, és kifejezte reményét, hogy március 15-én mindenki hallatja majd a hangját, aki nem háborút, hanem békét és építkezést akarnak választani.
 
Tóbiás József szót ejtett a kormány morális válságáról, ami annak a következménye, hogy Kubatov Gábor a mai napig nem tudta megmondani, milyen kapcsolata van a Nemzeti Választási Irodában a fekete kedden történtekkel. A politikus kijelentette, hogy a Fidesz-alelnök nem nézheti hülyének az embereket, és cinikus nyilatkozatával nem menekülhet el a felelősség alól.
 
A pártelnök beszélt arról is, hogy a kormány időközben a saját maga alkotta alaptörvénnyel annyira szembemenő jogszabályt fogadott el, hogy az már Áder János köztársasági elnöknek sem felel meg. Matolcsy György ennek kapcsán bebizonyította, hogy a rábízott jegybank elvesztette függetlenségét, mert olyan törvényért fordult a miniszterelnökhöz, amely megvédte volna a közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalától – mondta Tóbiás József, aki azért is bírálta a jegybank-elnököt, amiért az ellene tette feljelentést követően együtt ebédelt a legfőbb ügyésszel.
 
Matolcsy nem csak ezekért vált méltatlanná tisztségére, hiszen a most „közpénz jellegét elvesztő” több mint 200 milliárd forintot profitot gyorsan megpróbálta alapítványokban eldugni, holott ezt a profitot a jegybank a devizahitel-átváltásokból és a forintárfolyam befolyásolásából  szerezte – mondta a pártelnök, kijelentve, hogy ez bizony közpénz, aminek a költségvetésben, méghozzá a valódi vészhelyzet sújtotta helyeken kell lennie: a szociális területen, az oktatás és az egészségügy területén.

Kapcsolódó párttagok