Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának alelnöke szerint súlyosan elhibázott a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által pénteken bejelentett költségvetési koncepció. Nonszensznek nevezte, hogy a kormány 27 százalékos - Európában legmagasabb - forgalmi adó révén kívánja beszedni a költségvetésnek azt a hiányzó részét, amely az egykulcsos jövedelemadó miatt nem folyik be.
Józsa István szerint ez a gazdaságpolitika nem tesz jót a hazai a kis- és közepes vállalkozásoknak sem, ugyanis azzal, hogy munkára rakódó járulékokat megemelik, nehezebbé teszik a foglalkoztatás megőrzését és szinte lehetetlenné teszik a bővítését.
Az MSZP véleménye az, hogy az ellenkezőjét kellene tenni. Megszüntetni az "igazságtalan" egykulcsos személyi jövedelemadót, és abból beszedni a költségvetésnek hiányzó ötszázmilliárd forintot. Emellett nem kellene hozzányúlni az általános forgalmi adókhoz, a foglalkoztatás növelése érdekében pedig nem növelni, hanem csökkenteni kellene a járulékokat - fejtette ki a szocialista politikus.
Józsa István azt mondta: minden jó szándékú javaslatot támogatnak, amely kivitelezhető. Úgy látják, hogy a végtörlesztés nagyon keveseknek jelent megoldást.
Továbbra is kitartanak amellett, amit az MSZP kilencpontos javaslata tartalmaz: a terhek megosztásával a bankok, a kormányzat és az érintettek együttesen jussanak kedvező megoldásra.
A politikus kiemelte: a kormány a megszólalásaiban mindig az ország többségének érdekeire hivatkozik, ezzel szemben cselekedetei egy kisebbség érdekeit képviselik.
A Nemzetgazdasági Minisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Józsa István azt mondta: arra kéri Matolcsy Györgyöt, hogy ezt a költségvetést ne nyújtsa be. "Ennél sokkal jobbat tenne az országgal, ha a lemondását nyújtaná be" - tette hozzá.