Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy az egészségügy átalakítását ne úgy vezényelje le, mint az oktatás átalakítását vagy az útdíj bevezetését, ugyanis mindkettőből káosz lett - közölte az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Korózs Lajos elmondta, arra biztatják a 106 egyéni körzetből a parlamentbe került képviselőt, hogy a következő hetekben kezdeményezzen konzultációt a kormánnyal arról, választókerületükben melyek azok az egészségügyi intézmények, amelyeket érinteni fognak az átalakítások, melyeket szüntetik meg, melyeket erősítik meg. Ha a bevándorlásról lehet vitanapot tartani, akkor az egészségügyről mindenképpen kell vitanapot tartani az Országgyűlésben - tette hozzá.
Azt is kezdeményezte, hogy szakmai szervezetek delegáljanak tagokat a megyei egészségügyi egyeztető bizottságokba, amelyeknek a kórházigazgatók mellett a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség-és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) képviselői is tagjai.
Korábban, január 22-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte, hogy megkezdték munkájukat az egyeztető bizottságok, amelyek feladata áttekinteni az adott megye/térség egészségügyi ellátásának struktúráját, a kapacitásokat és megtalálják a lehető legoptimálisabb működési kereteit.
Korózs Lajos szerint az Orbán-kormány 2010 óta ígéri az egészségügy megmentését, az elmúlt években mégis mintegy 400 milliárd forintot vont ki a területről. Ennek következtében - folytatta - mára kivárhatatlanok lettek a várólisták, a kórházak soha nem látott adósságot görgetnek maguk előtt, a betegek fagyoskodnak a kórtermekben, az orvosok és a szakápolók pedig tucatjával hagyják el az országot.
A politikus azt is tudakolta, hogy hol tart a várólisták csökkentése. Mi a helyzet az egészségügyi dolgozóknak beígért béremeléssel? - kérdezte, megjegyezve, remélik, hogy nem az elbocsátásra váró nyolc-tízezer ember munkabéréből tervezik az emelést.
A bizottsági alelnök értékelése szerint az átalakítások újabb államosítást jelentenek. Hangsúlyozta, átalakításokra égető szükség lenne "a brutálisan alulfinanszírozott egészségügyi rendszerben", az MSZP is úgy látja, hozzá kell nyúlni a rendszerhez, és támogat minden ésszerű javaslatot.
Korózs Lajos elmondta, az átalakítás részleteiről alig lehet tudni valamit, így azt sem, hogy most mi készül, reform vagy kórházbezárás.