Ezt Tóbiás József mondta pénteki, hétértékelő sajtótájékoztatóján megjegyezve, hogy a pedagógusok nagyon fontos üzenetet küldtek, a kormány pedig semmit nem értett meg abból, hogy mi történt az elmúlt hónapokban az országban. Ellentétben Lázár János tegnapi nyilatkozatával, a politikát a Fidesz vitte be az iskolákba, azzal, hogy központosított és elvette pedagógus, diák és szülő szabadságát az oktatás területén – jelentette ki pártunk elnök-frakcióvezetője.
A politikus a sajtótájékoztató második témájaként arról szólt, hogy az MSZP kezdeményezésére az Alkotmánybíróság kimondta: a Magyar Nemzeti Bank minden pénze közpénz.
A Quaestor-botrány kezdete óta mondjuk, hogy Matolcsy György méltatlan arra, hogy a jegybankot képviselje – jelezte Tóbiás József hozzátéve, hogy az Alkotmánybíróság döntése viszont most a selyemzsinórt is elküldte neki, hiszen abból az következik, hogy a jegybank köteles azonnal nyilvánosságra hozni az eddigi költekezéseit, a megmaradt pénzét pedig azonnal át kell adnia a költségvetésnek. A pártelnök figyelmeztetett, hogy ma Magyarországon három területen is égető szükség is lenne a pénzre: az egészségügyben, az oktatásban és a szociális területen, és felszólította a Fideszt, hogy az Alkotmánybíróság döntése értelmében fejezze be a közpénzek ellopására alapozott kormányzati döntéseket és jogalkotást.
A héten az is kiderült, hogy az elvileg független állami szervek valójában pórázon vezetett intézmények – vezette fel a harmadik témát a politikus, aki szerint egyértelmű, hogy ki irányítja a Fekete Keddet végigasszisztáló Nemzeti Választási Irodát.
Csütörtökön a Nemzeti Választási Bizottság az MSZP nyomására feljelentést tett a február 23-án történtek ügyében – jelentette be Tóbiás József. Rámutatott, hogy a mostani többségi döntés előtt néhány héttel még ugyanez a többség a bizottságban elutasította volna, hogy bűncselekmény történt.
Mint mondta, megkérdőjelezhető a nyomozóhatóságok és az adatvédelmi hatóság függetlensége is, ezért felszólította Péterfalvi Attila adatvédelmi biztost, hogy azonnal indítson vizsgálatot: miképp lehetett vasárnap – tehát nem munkanapon – 24 óra alatt megkapnia a pecsétet beadványára Erdősi Lászlónénak, amikor más beadványozóknak erre heteket kell várnia.
Választ kell kapnunk arra is, hogy valójában kik irányítják ezeket a független állami intézményeket, kinek az érdekében áll a befolyásolásuk – hívta fel a figyelmet Tóbiás József hozzátéve, hogy Kubatov Gábor a mai napig nem mondta el, milyen kapcsolati hálója van, ami lehetővé tette a Fekete Kedd létrejöttét.
mszp.hu |
Belföld |
Erdősi Lászlóné fekete kedd Kubatov Gábor Matolcsy György NVI Péterfalvi Attila Quaestor
2016. április 01. 14:43
A kormány nem érti, mi történik az országban
A kormány vegye tudomásul, hogy a pedagógusok, a diákok, a szülők és a szakszervezetek rendszerszintű változásokat követelnek, amiket nem lehet álkerekasztalokkal, álintézményekkel pótolni.