A kormánypárti képviselők által benyújtott, a parlament előtt fekvő javaslat kapcsán félőnek nevezte, hogy a vállalkozások a megnövekedett bérköltségeket egyfelől elbocsátásokkal, másfelől a dolgozói juttatások, mint például a cafeteria vagy az utazási támogatás megvonásával kompenzálják. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány megnyitotta annak lehetőségét, hogy a túlmunkát ezentúl ne pénzben fizessék ki, hanem szabadidőben adhassák ki.
Tukacs István arra is kitért, hogy akik nem hajlandók elfogadni a kötelező bérszámítást, azokat ki lehet zárni a közbeszerzésekből és a költségvetési támogatásokból. Megjegyezte, hogy ez a rendelkezés kimondottan sújthatja a mezőgazdaságot, ahol uniós és költségvetési forrásokhoz is hozzá lehet jutni. Példaként említette, hogy így a béremelést kitermelni nem tudó mezőgazdasági vállalkozások aszály vagy viharkár esetén sem kaphatnak támogatást.
A javaslatot elutasítva kijelentette, hogy a kormány által kigondolt "rossz és igazságtalan adórendszer" a munkavállalókat sújtja.
Az MSZP elképzeléseit ismertetve azt mondta, hogy ők teljes adóátalakításra tesznek javaslatot. Elképzelésük szerint szükség van a kétkulcsos, az alacsony keresetűek kedvezményeit meghagyó adórendszerre. Ezzel együtt visszaállítanák azt a helyzetet, amikor a tőkéből szerzett jövedelemért magasabb adót kell fizetni. Hozzátette, hogy a vállalkozások helyzetének javításáért nem a társasági nyereségadót, hanem a járulékokat kellene csökkenteni.