Országgyűlési képviselőnk jelezte, hogy a közalkalmazásban álló dolgozók átlagfizetésének tekintetében hazánk már nem csupán a velünk együtt csatlakozott uniós tagállamoktól maradt le, hanem a később tagságot kapott Horvátország is előttünk jár. Így már csak Bulgária és Románia áll mögöttünk ezen a listán.
A politikus kijelentette, hogy az utolsó, 2003-as, még a szocialista kormány által adott 50 százalékos fizetésemelés most újra szükséges. Ugyanakkor követelte, hogy a kormány az év utolsó napjáig fizesse ki az elmaradt közalkalmazotti fizetéseket. Korózs Lajos szerint az elmaradások még mindig mintegy 50 ezer embert érintenek.
A képviselő Rétvári Bence államtitkár keddi, az otthonteremtési támogatással kapcsolatos bejelentésére úgy reagált, hogy az a gazdagoknak jó. Korózs Lajos szerint akik valóban rászorulnának a támogatásra, azokat a kormány átverte, mert a jelen feltételek mellett a magyar társadalom mindössze 6 százaléka élhet ezzel a segítséggel.