Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje hétfőn, a magyar kultúra napja alkalmából Budapesten, a Műcsarnok előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, "az elmúlt évek kulturális politikája nem a sokszínűség egységét, hanem inkább a megosztást képviselte".
Bírálva a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) meghatározó voltát a kultúra irányításában a politikus közölte, az MMA úgy működik, mint állam az államban, bár azért jött létre, hogy a magyar kultúra sokszínűségét egy testületben egységesítse, mégis a megosztás eszközévé vált.
Hozzátette: az MSZP és a Párbeszéd abban hisz, hogy együtt kell élnie a nemzeti tradíciónak és az innovációnak, a nemzeti büszkeségnek és a nyitottságnak, ehhez pedig olyan nyitott intézményrendszer szükséges, amely nem politikai alapon mérlegel, hanem csak és kizárólag a művészeti teljesítményt értékeli.
Karácsony Gergely rögzítette, az MMA nem uralkodhat egyedüliként a magyar kulturális irányításban.
Közölte, az MSZP és a Párbeszéd kormányra kerülve megerősíti az autonóm kulturális kezdeményezéseket, a Nemzeti Kulturális Alapot és olyan finanszírozási modellt hoz létre, amely a sokszínűség egységét fogja képviselni.
Hozzátette: megállítják a nagy, kiemelt látványprojekteket, mint a kormányfő budai Várba költözése és újragondolják a Liget-projektet is.
Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke azt mondta, kulturális politikának nevezett osztogatást folytat a kormány, és a kultúra területén azt, ami nem az ő ízlése, "egyszerűen utálja", különösen az alternatív művészeket.
Szerinte a kormány teljesen felborította a kultúra finanszírozásának belső arányait, saját kulturális nagyberuházásaira 11-szer többet, 83,5 milliárd forintot költött tavaly, mint a közművelődés meghatározó intézményeire, a könyvtárakra, a múzeumok fejlesztésére. Utóbbira tavaly 7,2 milliárd forintot fordítottak - jegyezte meg.
A volt oktatási miniszter szerint a jelenlegi kormánynak nincs semmilyen elképzelése a kultúra területén az uniós együttműködésre és ez elsősorban a vidéket sújtja, az MSZP és a Párbeszéd kulturális programjának viszont fontos része "a kulturális vidékfejlesztés".
Eurómilliárdok lennének, ha lenne erre elképzelés, kapcsolat és lenne olyan kulturális politika, amely nem egy kormány saját öncélú nagyberuházásaira, hanem a kultúra valódi fogyasztóira fókuszál - hangoztatta.
Hiller István kitért arra, hogy soha egyetlen rendszer egyetlen kormányának nem jutott eszében, hogy a több mint százéves Műcsarnokot egy csoport tulajdonába adja. Hozzátette: a Műcsarnoknak ismét állami tulajdonba kell kerülnie.